Budapest Régiségei 17. (1956)

TANULMÁNYOK - Voit Pál - Holl Imre: Hunyadi Mátyás budavári majolikagyártó műhelye 73-150

41. kép. A bécsi Stefansdom egykorú ábrázolása folyó palotaépítkezésekor kerültek Esztergomba. Diósgyőrben, a vár feltárásakor számos fehér, krómsárga és zöldeskék ónmázas tetó'cserép-töredéket találtak.

43 Visegrád, Esztergom, Diósgyőr és Buda tetőcserepeit össze hasonlítva megállapítottuk, hogy ezek más-más égetésből valók lehetnek ugyan, amit a színek variációi tükröznek, de a vörösre égetett budai agyag és a máz megjelenése mindenütt azonos. Diósgyőr a királynő kedvelt birtoka, amely 1482-ben Bernardo Monelli — Beatrix bizalmasának — kapitánysága alatt állott, aki utóbb mint az özvegy királyné óbudai várának palotagrófja hal meg 1496-ban, s szép reneszánsz sírkövét a Vármúzeum őrzi. Ahol majolikakészítményt tárt fel eddig a kutató ásó, mindenütt Mátyás és Beatrix személyes szerepével vagy az uralkodói kegy megnyilvánulásával hozható az kapcsolatba. A budai műhely valóban királyi manufaktúra volt, amely Buda városának virágzó reneszánsz kori ipara és kereskedelme számára ösztönzést adhatott, de versenyt nem jelentett. A virágzás Mátyás udvari kultúráját jóval túlélte. Egy épp ideülő adat szerint 1509-ben vita támad Gergely budavárosi tetőfedőmester és a garam szentbenedeki konvent között a cserepezési munka körül.

44 Bizonyíték ez arra, hogy Buda még ekkor is jelentős építőipari kapacitással rendelkezik, valamint példa a cserépáru távolsági szállítására. A szekéren való fuvarozás helyett itt nyilván a Duna segítségét vették igénybe. Vízi úton szállították minden bizonnyal az uralkodó által Bécsbe rendelt majolikamázas tetőcserepeket is. A Duna, amely annyi ipari árut szállított már lefelé a német városokból a cserébe föl vitt terményekért, — e csodás korszakban — mintha megfordította volna habjait : a gazdag Magyarországból szállított ipari árut a legyőzött osztrák tartománynak. így juthattak a budavári műhely termékei Bécsbe, s minden bizonnyal megfordultak ott velük műhelyünk fazekasai is. Közöttük — okunk van ezt hinni — maga a »genre-képes kályha mestere« is. Amint az osztrák agyagművesség érdemes kutatója, Alfred Walcher von Molthein följegyzi, az 1900-as évek körül egy kis bécsi műkereskedésben csodálatos vegyesmázzal festett figurális kályhafiókokat bocsájtottak áruba.

45 A csempék a bécsi Stefansdom sekrestyéjének lebontott kályhájából valók voltak. Egy párat maga megvásárolt belőlük,

46 más darabok a bécsi Figdor47 és a prágai Lanna-gyűjteménybe kerültek.

48 Néhányat megszerzett belőlük a bécsi Iparmű veszeti Múzeum (42 — 45. kép). Később hasonló stílusú csempék bukkannak föl Ausztria több helyén, elsősorban a Bécs— Morvaország közötti át járó völgyben : Mühlviertelben. Ezek közül egyes fiókokat egy osztrák gyűjtő Raurisból való kályhájába illesztett, mások mint salzachtali, salzburgi, kremsthali és mühlvierteli készítmények szerepeltek, anélkül, hogy osztályozásuknál a rajtuk levő fehér ónmáz s más szembeszökő stílkritikai sajátosságok közös gyökerét figyelembe vették volna. Vannak közöttük későbbi lenyomatok egyszínű mázzal, vannak, amelyeknek reliefdíszét víztartó és hűtőedények, az ún. »borhidegítők« falára nyomták rá. Maga az osztrák szakirodalom a legnagyobb tétovázást árulja el származási helyükkel kapcsolatban. Walcher von Molthein végül egy késői cikkében 20 évre visszanyúló kutatásait és közleményeit visszavonja, a kályhafiókok nagy részét a waldhauseni 118