Budapest Régiségei 16. (1955)

MŰEMLÉKVÉDELEM - Borsos Béla: Az óbudai táborváros-múzeum városrendezési jelentősége és építőművészeti megoldása 427-434

Amint az Aquincumi Múzeum megfigyelői az első római maradványokat észrevették, e területet is bekapcsolták a városrendezési kutató ásatásba. A nyugodt munkát nagymértékben megnehezítette az, hogy a bérházépítkezést rövid határidőre be kellett fejezni, s így a kivitelező vállalat érthető okokból az előkerült műemlékek mielőbbi elbontását sürgette. A Budapesti Városrendezési Iroda, s a muzeológus szakemberek azonban felismerve az emlék végleges megtartásában és a városszerkezetbe való beillesztésében rejlő hatalmas tudomány-népszerűsítő és didaktikus lehetőségeket, mindent elkövettek, hogy ez az építtetők érdekeinek sérelme nélkül megoldható legyen. A tárgyalásokon a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának áldozatkészsége hidalta át végre a nehézségeket. Határozatként fogadták el azt, hogy a római épületmaradványok legértékesebb részét az épülő bérház déli végében meg kell tartani oly módon, hogy azok magának az épületnek alagsorából és földszintjéből kiszakítandó és kialakítandó múzeumban háborítatlanul, eredeti helyükön megmaradjanak. A főváros egyrészt anyagilag kárpótolta az építtetőt az alagsorban és földszinten elvesztett légtérért és az esetleges késedelemért, másrészt elvállalta a kialakítandó múzeum magas építési költségeinek fedezését. Ezután következett a munka műszaki megoldásának legnehezebb és legkényesebb része. A romok fölé magasló hatemeletes bérház déli sarkának súlyát három hatalmas pillérrel hárították át az altalajra. A pillérek helyzete kötött volt, a két szélsőnek az épület déli sarokpontjaira kellett esnie, a harmadiknak pedig az egész homlokzati megoldás szimmetriája miatt a kettő közötti felezővonalra. A közepes teherbírású altalaj miatt a pilléreknek szélesen kiterjedt talpakat kellett készíteni. E pillértalpak a római falak alatti szintbe kerültek. A szokásos építési gyakorlatot követve, betonozásukkor a felettük levő földet teljes alapterületüknek megfelelő szélességben ki kellett volna emelni. Ennek a munkának pedig a római falmaradványok jelentékeny része áldozatul esett volna. Az épület statikus tervezőinek ötletességével és a kivitelező vállalat megértésével és gondos munkájával azonban ezt a nehézséget is sikerült megoldani. A pilléralapok betonozása ugyanis úgy történt, hogy a római falakat szakaszosan kidúcolták és alóluk tölcsérszerűen kiszélesedő formában kaparták ki a földet. így sikerült elérni azt, hogy a római maradványokat csak a három pillér keresztmetszetének megfelelő, tehát minimális helyen kellett elbontani. A pillérek elkészítése után 1950 őszén az emléket ismét földdel borították, hogy a fagytól és a házépítkezéssel kapcsolatos egyéb káros behatásoktól megóvják. A múzeum építésének 1953-ban történt meg2. kép. A nagyterem belső képe