Budapest Régiségei 16. (1955)

JELENTÉSEK - Szilágyi János: A rómaikori ásatások fontosabb eredményei Budapest területén és az Aquincumi Múzeum értékesebb gyarapodásai az 1951-53. években : előzetes jelentés 387-426

vagyis legmagasabb rangú centurió, talán az aquincumi LEG(io)-ból, készíttette, valószínűleg atyjának. A legalsó sor ugyanis ez lehetett: P(atri?) F(ecit). A két modern munkásház és környéke helyén azonban négy rómaikori lakóház csoportja

60 épült ki fokozatosan a II—III. század folyamán. Feltárható részeik alaprajza a 15. sz. képen látható, ebben a kötetben a 44. lapon. A házakat szabálytalan formájú és kiterjedésű sikátorok választották el egymástól. A nyugatra eső ház,

61 amely építkezési korszakonként legalább 4—6 lakóhelyiségből állott, két fürdőkádat (7—9. kép) is tartalmazott. Az egyik a padlón át, alulról nem volt fűthető, de vezethettek belé csövön át melegített vizet. A másik

62 cserépkád tartalma fűthető volt a rómaikorban legmodernebbnek számító padlófüfési rendszer révén. Az így nyert hőmérséklet a fürdővíznél kb. 27 Celsius fok lehetett, magának a fürdőszobának a hőmérséklete pedig 22—23 fokon állandósulhatott. Az oldalfalak és a padló alatti tüzelőtér között üreges közlekedést biztosítottak lábas tégláknak egymásra és egymás mellé erősítése által, de a saalburgi, rómaikori fűtés kipróbálása során bebizonyosodott, hogy — eddigi feltevésünkkel ellentétben — a falon rakott cső tégla-rendszer mégsem hatott fűtőfelületként, mert az ilyen falrészek hőfoka, az 5 napos kísérlet során végig alatta maradt a helyiség állandósult hőmérsékletének.

64 Más, fontos szerepe volt a fali üregrendszernek: kéményül szolgált és a falfelület hőfokát olyan magasan tartotta, hogy a falsík állandósult felmelegedése megakadályozta gőz, pára keletkezését, és így az itteni falfestés is száraz maradt és tartósan fennmaradt. Lehetséges, hogy a mintegy 27 fokos langyos víz nem elégítette ki a ház fürdőző lakóit és a kádtól messzelevőnek tűnő fűtő kemencét a II. építkezési periódusban éppen a kád alá helyezték át, a helyiség túlsó oldalán el is falazták az első tüzelő nyílást. A szóbanforgó házcsoportot a fővilágtájak irányaiba építették meg, de kérdés, vajon valóban azért, amint ez pl. a Caracalla-fürdők elhelyezésénél tudatosan történt, hogy így a házak mindegyik oldalát érje napsütés, legalábbis dél, kelet és nyugat felől — a kádas, medencés fürdőhelyiségeket. Az első építkezés és a későbbi újjáépítések és kibővítések során is nagy mennyiségben használtak fel katonai bélyeges téglákat, amelyeken több, Aquincumban állomásozó csapattest nevét

65 olvashatjuk, rövidítésekkel. Ezek a névbélyegek szavatoltak a kitűnő minőségért, esetleg az előírt mennyiségek elkészítését igazolták. De nem falba beépítve találtuk a téglákat, hanem törmelékben, omladékban, illetőleg sírokhoz felhasználtan; ezért bélyegeik nem jelentenek pontos korhatározást. Katonai bélyeges téglaanyaghoz elsősorban a légió magasabbrangú tisztjei juthattak, főként az erődített tábor kiépítésének — akár befejező — korszakában is. Az a feltevésünk tehát, hogy az első építkezés során a légió vagyonosabb tisztjei emeltek ezen a helyen, a katonai táboron kívül ,,luxus lakokat" (10. kép), hogy a szolgálati idő letelte után itt tartózkodjanak. Természetszerűleg az ilyen díszes lakóházakat, a legköltségesebb fűtési rendszerrel, csak akkortól volt érdemes építtetni a légióval kapcsolatban álló személyek részére, mikor annak állomásozása Aquincumban már véglegesnek, állandósultnak ígérkezhetett, vagyis i. sz. 105 körüli időtől — legkésőbben, amikor Aquincum tartományi és helytartói székhellyé vált. Ez a történeti háttér és a csapattestek bélyeges téglái között elkülöníthető korcsoportok bizonytalan, de — amint látjuk a 40-57. lapokon, mégis helyes és találó keltezési támpontot nyújtanak. Még határozottabb alapot jelent a feltárt csatorna-hálózat (e kötetben 44. old. 15. kép: cs 1—cs 5; 11. kép), a csatorna-vonulatok szintjeinek

67 összehasonlítása. Az egyes építkezési periódusok viszonylagos időrendjét, egymásutánját biztosan adják meg ezek a csatornák, ha a vízelvezető csövek kiindulásainak és betorkollásainak egymásfölöttiségét összevetjük. Ezen az alapon egyazon periódusba tartozónak bizonyult a „csatorna 1 és 3" (I. építkezés),

68 ugyanígy a „csatorna 2 és 5" (II. periódus).

69 A „csatorna 4" mindegyiknél mindvégig magasabb szintben vonult (III. építk. korszak).

70 A szennyvíz-elvezetők kiindulásainak a magasságpontjai, illetőleg a feltöltésekkel ismételten felemelt padozatszintek nyújtják az összekötő kapcsot a 3 építkezési periódusban

71 fennálló helyiségcsoportok összetevéséhez. Ehhez a viszonylagos időrendhez az apró leletek (érmek, téglabélyegek stb.) szolgáltatnák az abszolút korhatározást. A beépítettség és a lakottság alakulásának így nyert képe a 40-70. lapokon olvasható. Feltűnő az, hogy a III. építkezési korszak során (Diocletianus korában?) különösképpen a nyugatra eső házat bővíthették ki, hiszen a déli oldalon bekövetkezett megtoldás — legalább 4 helyiséggel — talán szoros tartozékának tekinthető, mert csak egy keskeny, fedett folyosó választotta el, 400