Budapest Régiségei 16. (1955)

TANULMÁNYOK - Voit Pál: A budai Várpalota interieurjei 221-242

nevez — feltétlen megtartását. Javasolta a palotában található összes trumeau asztalok (konzolasztalok) és commode-ok, falikarok, ülőbútorkészletek és 24 tabouret aranyozásának megújítását is, mert az új berendezésnél fel óhajtaná használni azokat. A javaslatból az tűnik ki, hogy Montoyer a meglévő XVIII. századi berendezési darabokhoz akarta az újonnan készítendő bútorokat hozzáhangolni, az egészet pedig a XVIII. századi boiserie-kkel burkolt belső miliőbe illeszteni. Ifjabb Montoyer törekvése megfelelt az általános európai stílus-divatnak. Lajos Fülöp, amikor a francia trónra került, restauráltatta Versailles-t, és annak a forradalom alatt nagyrészt megsemmisült berendezését másolatokkal igyekezett pótolni. A gazdag bronz veretű, finom marqueterie-jü másolatok előállítási költsége megközelítette ugyan az elődök által az eredetiekre áldozott összegeket, de szellemükben egy másodrangú és mégis új stílust teremtettek, amelyet a királyról Louis Philippe-stílusnak neveztek el. Kisebb arányokban ugyanez a folyamat játszódott le Budán is. A nagyrészben még álló és renoválható XVIII. századi interieuröket Louis Philippe-stílusú berendezési tárgyakkal akarták kiegészíteni. Montoyer tehát azt akarta tenni, mint amit ebben a korban, hasonló adottságok között helyesen tennie kellett volna. Javaslatát azonban a Haupt Landes Bau Commission elvetette és Rosenthal Hofmobilien-Depot inspektor álláspontja szerint 70 571 forint költséggel teljesen új, méltó és (értsd : neobarokk) berendezés megrendelését határozták el. Az 1848—49-es szabadságharc után ebben a szellemben folytatták a berendezést, ami ekkor — tekintettel a tűzvész pusztítására — ugyancsak indokolttá vált.

39 1856-ban került sor a díszterem dekorálására — amint említettük — esetleg Montoyer korábbi terveinek felhasználásával. A díszterem stukkóinak és műmárványozásának munkáit Hieronymus Moosbrugger (1808—1858) bregenzi szobrász végezte el.

40 Moosbrugger a hannoveri és braunschweigi hercegi paloták, a müncheni királyi rezidencia, a bécsi Lichtenstein-, Dietrichstein-, Schwartzenberg-, Rothschild- és Reiner-paloták, a WallnerStrassei Eszterházy- és Pálffy-paloták dísztermei, a bécsi Burg szertartásterme és lovagterme, a VotivKirche és az esztergomi dóm műmárványozási és márványstukkó munkáinak és dekorációinak mestere — életének utolsó művét alkotta Budán. Az ő művének kell tekintenünk a napjainkig fönnmaradt s általunk is ismert dísztermet. Amint előre jeleztük, egyelőre nem dolgoztuk fel az északi szárny berendezési anyagát, amelyben a XVIII. században az angolkisasszonyok laktak, sem a déli szárnyét, amely a nádor lakrésze volt. Ugyanígy hátra van az alsó- és felső épületszintek, valamint a mellék- és kerti épületek feldolgozása. Ki kell térnünk azonban az északi és déli épületnégyszög közötti „császári épületrész" első emeletének szerkezetére. Az északról és délről induló „császárnői és császári lakosztály" teremfűzése a lehető legváltozatosabb berendezési hatások kiaknázására alkalmas. Az „S", ill. „Z" alakban sorakozó termek mind a négy égtáj s a változó év- és napszakok fényhatásait fölfogják, s mesterien kihasználják a négy irányban nyíló panoráma pompáját. A szobasorok találkozásánál, az épület szívében elhelyezett közös hálószoba nemcsak ünnepélyes, de a megkívánt intimitást is megvalósítja. Az ide csatlakozó öltözők és mellékhelyiségek kapcsolata a személyzeti lakrésszel eszmeinek mondható. A személyzet a falba épített fűtőalagutakon és lépcsőkön a kiszolgálás minden fajtáját szinte észrevétlenül elvégezhette. A nyilvános repre12. kép. Wendlandt: A budai várpalota számára készített teremdekoráció terve, 1839 236