Budapest Régiségei 16. (1955)
TANULMÁNYOK - Voit Pál: A budai Várpalota interieurjei 221-242
foglaltak, amelyek közül az egyik ekkor már eltörött. A falakat borító falburkolatba 58 festményt illesztettek. Az 1777-es egyik ingósági leltár már említi őket, megjegyezve azt is, hogy ezek („boisierte Bilder") az Egyetemnek adatnak át megőrzés végett s nem szállíttatnak a bútorzat zömével együtt vissza Bécsbe, illetve Pozsonyba. Ezekből és más hasonló adatokból sejtjük, hogy a „császári épület" dísztermei és azok részben beépített műrészletei, egyes bútordarabokkal együtt, az Egyetem és Akadémia kezelésében a tanintézmény ottléte alatt s után is bántatlanul a helyükön maradtak. Az 58 festmény tárgya nem ismeretes ugyan előttünk, de nyilván — a kor szokása szerint — Watteau-modorú tájképecskék lehettek, s a falmezőket dúsan beborítva, gazdag dekorációs eszközül szolgáltak. E komoly művészi értékkel bíró teremből keleti irányba fordulva, belépünk a kihallgatási terembe („Audienz-Zimmer", v. „Erste Audienz-Zimmer", 17. sz.), amelynek falaira, illetve falburkolatára gobelineket függesztettek. A boiserie-k által képezett panneau-k (falkeretek) 1777-ben még vörös brokatellel vannak borítva. A panneau-kban feszülő brokátok mustrás síkjain a császári ház tagjainak 16 arcképe függött. A festményeket ekkor szállították vissza Bécsbe s lehetséges, hogy mikor 1850 körül újra lakhatóvá tették a császári apartmanokat, e teremben gobelinekkel pótolták a szintén Bécsbe került vörös brokatell bevonatot. A 1777-es leltárakból kitűnik továbbá, hogy az egész lakosztályt egységesen uralták a fehér festésű, aranyozott díszű és faragású ajtók, lambériák és boiserie-k, valamint ülőbútorok, amelyeket vörös, ritkán kék vagy zöld brokáttal vagy damaszttal vontak át, s ugyanolyan színű, mustrás selyemszövet töltötte ki a falak panneau-it is. Az audiencia-teremben még egy tükröt találunk, nyilván szintén a két ablak között a falburkolatba építve, valamint egy aranyozott díszű kályhát. A mennyezetről, amely minden valószínűség szerint stukkódíszes volt, tizenkétkarú, üveggyöngyökből álló csillár függött. Innen a palota középtestének északkeleti sarkán lévő öt ablakos sarokhelyiségbe, a társalgóterembe, vagy fogadó-terembe („Gesellschafft Zimmer o. Empfangs Zimmer I. M. der Kaiserin") lépünk (18. sz.). A két északi ablak közötti falon a boiserie-be foglalt aranyozott, faragott keretű, kétrészes nagy tükör vetíti vissza az észak-déli axisba helyezett ajtókon át a teremsor képét, amely a tengely déli végén elhelyezett hasonló tükörben megsokszorozódik. Az ablak és az ajtónyílások közötti falsíkon további öt tükör simul a fehérre festett, aranyozott faragványokkal díszített faburkolatba, ezért a XVIII. században ezt a helyiséget „tükör-teremnek" („SpiegelZimmer") is nevezik. A bejárati ajtótól jobbra és balra, valamint ezekkel szemközt, a keleti ablakok közötti falak mellett, két-két francia jellegű díszbútor állott, minden bizonnyal mind a négy darab egyforma, egyetlen mester kezétől származó, amint az a francia királyi kastélyokban — a legmagasabb berendezési luxus ismérveként — szokás volt. A szűkszavú leltári leírásból is kitűnik, hogy a márványlappal ellátott, aranyozott bronzokkal díszített bútorok („Trummeau Tisch mit Marmorplatten, vergoldet") nagy értéket képviseltek. A trumeau jelentése eredetileg a két ablak közötti falrész, e falrészre helyezett üveglap (tükör). Esetünkben itt tükrös konsolasztalokat vagy ajtókkal ellátott commode-alakú díszbútorokat kell értenünk. Mikor a hasonló, műkincs-jellegű francia stílű bútorok egész seregét 1777-ben Bécsbe visszaszállították, e négy darabot nyilván azért hagyták az Egyetem kezelésében Budán, mert nélkülük a különben egységes terem megcsonkult volna. Úgy látszik, a falitükrök mellett és esetleg az ablakfülkék boiserie burkolatába még ötven darab festményecske volt illesztve. A leltár megemlíti még a csengőhúzót, amelyhez kis üvegharangocska csatlakozott. Bár a leltárakban felsorolt további díszes bútorokat, szőnyegeket, falikarokat nem tudjuk ilyen pontosan helyhez kötni és azokból egyeseket a „császárnő tükör-termébe" megfelelően beilleszteni, kétségkívül megállapítható, hogy e helyiség külső pompája mind a XVIII., mind a XIX. században lenyűgöző lehetett. E teremből dél felé megindulva elérjük a „császárnő öltö^ö-s^pbájáf („Ankleide-Zimmer I. M. der Kaiserin"). A kisebb méretű kétablakos szobát szintén fehér-arany faburkolat borítja, amelynek panneau-iban vörös damaszt feszül. Itt csupán egyetlen kép függ: Mária Terézia férjének, Lotharingiai Ferenc császárnak portréja. A szobában még 1846-ban is ott találjuk a bútorzat nagy részét. A két ablak közötti falon a szokásos módon beépített tükör trumeau-val, két egyforma commode, egy mahagóni asztal, négy aranyozott támlás szék és hozzá tartozó vörös damaszttal kárpitozott kanapé és egy tabouret, végül a csengőszerszám. 15* 227
