Budapest Régiségei 16. (1955)

TANULMÁNYOK - Holl Imre: Külföldi kerámia Magyarországon, XIII-XVI. század 147-197

és máz tekintetében egyező az előzőekkel, formai megoldásuk azonban újabb típusokkal bővíti a dreihauseni műhely munkásságát: IV. típus: Hengeres pohárforma, párhuzamos futó gyűrűkkel díszítve (21. kép, c). V. típus: Két töredék a jellegzetes dreihauseni pecsétmintával nem az ismert formát mutatja. Profilrajzuk (21. kép, a—b) a gótika kedvelt, száj felé szélesedő pohárformájára utal, amely üveg-, fémes cserépanyagban egyaránt gyakori a XV. sz. folyamán, de eddig ilyen anyagban nem fordult elő. E formát a budai fazekasmesterek is felhasználták a királyi udvar számára készített díszpoharaik sorában. Űgy véljük, éppen a királyi pohárszékek nagyrabecsült kőcserép-poharait vették mintául, amikor ólommázas készítményeiken először alkalmazták az apró-pecsétdíszt a sima felület felbontására.

9 VI. típus: Több, ruharedőt ábrázoló töredék és egy finoman mintázott arc kidolgozása arra mutat, hogy a limburgi, ill. erfurti darab műhelyéből származik. Az edény pontos formáját nem ismerjük, a külföldi példányok között csak olyanokat találunk, amelyeknél a fazekasmester a kész pohártest oldalára ragasztotta fel a fejeket, ill. kisméretű alakokat. A budai leletnél ezzel szemben a ruházat méretei azt mutatják, hogy az egész edénytest ember alakú volt és a serleg szájnyílása közvetlenül a kendővel takart fej tetejénél kezdődött (20. kép). VII. típus: A tüskedíszés pohártöredék (22. kép) jellegében a kopenhágai kehellyel rokon, másformájú készítményhez tartozik. Göltzsch középkori várából került elő ugyanilyen pecsétformából felnyomott díszű serleg, de gyengébb kidolgozása arra vall, hogy utóbbi már a műhely valamelyik legényének próbálkozása, vagy egy másik műhely utánzata (23. kép). A budai példány alakja egyik ismert darabhoz sem hasonlítható és ismét újabb pohártípussal gazdagítja e csoport képét. A 9. képen bemutatott siegburgi töredék is jelzi, hogy az ilyen formák a XV. sz. első felének németországi fazekasságának körében többször szerepelnek. A budai palota leletei, amint látjuk, nagyban bővítik azt a képet, amelyet a dreihauseni műhelyek működéséről eddig ismertünk és a műhely jelentőségét is sokban növelik. A darabok kereskedelmi forgalmáról — miután csupán a budai udvar emlékanyagában találjuk fel őket — nem beszélhetünk. Valószínűnek látszik, hogy elsősorban a követjárások ajándéktárgyai sorában jutottak el Budára, illetve kimondottan az udvar használatára vásárolták őket, mint messzi földön dolgozó mesterek ritka és művészi készítményeit. Az ásatás adatai arra mutatnak, hogy még Zsigmond uralkodása idején kerültek hazánkba; az első példányok 1460—80 között törtek el, többségük azonban tovább öröklődött Mátyás híres kincstárába és csak a XVI. sz.' első felének ostrom-eseményei közben pusztult el, a híres olaszországi majolika készletekkel együtt. 3. ISMERETLEN RAJNA VIDÉKI MŰHELY Az ismertetett csoportokon kívül a budai palota leletei sorában olyan későgótikus kőcserépanyag is található, amelynek közelebbi készítési helyét még nem sikerült meghatározni/Egy töredékes lilásbarna agyagmázas darab a rajnavidéki kör XV. sz.-ban gyakran alkalmazott díszítésmódját mutatja: a felragasztott plasztikus kiképzés az edénytest antropomorf jellegét hangsúlyozza, arc, karok, ruharedők alkalmazásával. Leletünk a kölni és aacheni korsók megoldásához hasonlít,

10 de azoknál a díszítés a korsók vállrészen foglal helyet. A budai lelet ivóserleg, így plasztikus kiképzése közvetlenül a szájperem alatt kezdődik (24. kép). Megoldása így, gyengébb színvonalon ugyan, de a dreihauseni emberalakos serleg felfogásával rokon és a kor fazekasmestereinek gazdag formakincséről tanúskodik. A budai példány a palota szikla-udvarának szemétrétegéből került elő; az itteni pénzleletek (1356—1526) pontos meghatározást nem nyújtanak, de stílusa és említett összefüggései arra mutatnak, hogy a XV. sz.-ban készült. A királyi termek pohárszékein sorakozó kupák és poharak mellett olyan kőcserépedényeket is hozattak Budára, amelyeket a palota konyhája használt. Három hatalmas méretű (53 cm), vastag falú, barnamázas korsó még a XV. sz. közepe táján készülhetett (25. kép). Töredékeik a század második felének pénzeivel együtt kerültek elő, de ilyen nagyméretű tároló edények esetében gyakori jelenség, hogy huzamosabb időn át használatban állanak. 157