Budapest Régiségei 15. (1950)

Pataki Vidor: A budai vár középkori helyrajza 239-299

joga volt, de csak pénteken és szombaton délelőtt és vasárnap, a zászló­bevonás után ; a hét minden napján csupán két-két gyümölcsárus üldögél­hetett a Szombat-kapu alagútjában (a két kapu között). Mészárosoknak is, még pedig a magyar mészárosoknak is voltak itt állandó árusítóbódéi. 60 Lévén a tér délnyugati részén a Mária Magdolna-templom a magyarok plébániája, e köré s egykori temetője köré, majd ennek helyére is csaknem kizárólag magyar anyanyelvű polgárság telepedett. Vizsgáljuk meg először azokat a későközépkori adatokat, amelyek a Mária Magdolna-templom közvetlen környékére vonatkoznak: közvet­lenül a templommal szemben keressük a Perényi-család ősi házát; erről azt olvassuk, hogy eredetileg Bélai Sebestyén diák sókamarásé, aztán Csáki Miklós erdélyi vajdáé volt, s 1412-ben Zsigmond király Perényi Péternek adományozza érdemeiért és még 1000 forint fejében, keletről Zalai Péter, nyugatról Tekös Jakab polgárok háza közt ; ez a ház 1452-ben zálogképen Farkas zsidó kezébe kerül, szomszédai ekkor a (bakony-)­béli apát és Pálóczi László országbírónak jegyzője : Kelemen mester ; 1488-ban a Perényiek a házuk elbirtoklásától Tamás győri püspököt, kertjükétől pedig Máté mészárost tilalmazzák. 61 Az Olasz-utca Szombathely-felé eső végén Alaghi Dénes adja 1443-ban házát misealapítványul a kékesi pálosrendi Szt. László-kolostornak, amelytől 1498-ban Pénzverő Miklós veszi meg 150 forintért és évi 10 forint örökbérért, s még ebben az évben eladja 200 forintért Lőrinc mester­nek ; szomszédai: Pankotay Miklós és Tűgyártó Máté ; 1515-ben pedig évi 6 forintért bérbe veszi Sárváry Balázs. 62 Ez a ház, az oklevelek szerint, a Mária Magdolna-templom déli oldalán túl, a Szűk-utca sarkán állott, nyoma van ennek a Szűk-utcának még a török idők utáni Rabbata-féle térképen is, vele szemben nyilott egy másik kis keresztutca : a Tej-utca, amely a Szt. Pál-utcába vitt, erről hallunk 1487-ben. 63 A Szombathely-tér déli oldalán, a Mária Magdolna-templom északi oldalához is épültek házak, ilyen az is, amelyet Berky László cserél el 1485-ben Bornemissza János házával Zöld János és Fachyar János háza között ; utóbbi keleti szomszédja a pesti plébánia által Báthori István országbírónak cserébe adott háza, amely valaha bajmóczi Onofrius bankáré volt, keleti szomszédja az Olasz-utca felé Kádár Vitályos. A Berky­háznak déli szomszédja 1500-ban meg a veszprémi püspökség háza, ez már 264

Next

/
Oldalképek
Tartalom