Budapest Régiségei 15. (1950)
Nagy Tibor: A sárkeszi Mithraeum és az aquincumi Mithra-emlékek 45-120
korban közelálló capitoliumi relief 187 tanúskodnak. Kelet, 188 továbbá a nyugati tartományok 189 e típusnál azonban gyakrabban szerepeltetnek egy másikat, amely mindkét dadophort keresztbevetett lábtartással ábrázolja. A pedumot tartó Attis-alakkal való szobrászati kapcsolatuk még nem tisztázott. Erre a kérdésre különben egy későbbi alkalommal még visszatérünk. Körülbelül a II. század közepétől kezdve 190 azután az utóbb említett típus lesz uralkodó a mithraikus művészetben. Az emlékek egész tömege mutatja ezután ebben a tartásban a két akolythost. Az ide sorolható reliefek'lehetőleg kerülik az alakok kereszteződését. A két kísérő alakj a es a bikaölés csoportja egymástól gondosan szét van választva. A két fáklyatartót gyakran csak a test könnyed odafordulása és az azonos vonalértékek 191 kapcsolják a középső csoporthoz. E szépszámú emlék mellett, amelyek mindkét akolythost azonos tartásban, mégpedig vagy az első, vagy pedig a második föntebb megjegyzett típus szerint ábrázolják, az oltár- és votívképek sorából jól elkülöníthető még egy további csoport, ahol csupán az egyik dadophor, Cautes vagy Cautopates szerepel keresztbevetett lábtartásban, míg a másik könnyed állótartásban van ábrázolva. Ez utóbbi csoportot Pannóniára nézve jellemzőnek tarthatjuk. Ide tartozik ugyanis a legtöbb Aquincum és környéki relief tábla, valamint Italia mithraikus művészetétől közvetlenül befolyásolt nyugatpannóniai-délnoricumi terület néhány ábrázolása. 192 Pannónián kívül ez az ábrázolási mód csak Italiából ismeretes, 193 ahonnét igen valószínűleg a pannóniai műhelyekbe is eljutottak a dadophor típusok ilyen fogalmazásának előképei. A sárkeszi táblával kapcsolatban, a camponai oltárkép 194 mellett különös határozottsággal utalhatunk Poetovio és környékének emlékanyagára, 195 ahol több relieftábla a dadophor típusoknak a sárkeszi darabbal azonos elrendezését mutatja. Bbben a délnyugatpannóniai körben kedvelt az is, hogy Cautest nem a képsíkba, hanem egy mélyebb felületbe állítva ábrázolják, amelyet azáltal érnek el, hogy a bikára ugró kutya testét Cautes elé helyezik. 196 Italia szoborművein a bouthutousa csoport és a két mellékalak rendszerint világosan elválasztódik egymástól. De arra is ismerünk példát, hogy a kutya alakját az egyik akolythos előtt faragják ki, úgyhogy az részben elt akarja a fákly atartót. 9 7 A sárkeszi oltárképen ábrázolt dadophortípusok, valamint az az 80