Budapest Régiségei 15. (1950)

Nagy Tibor: A sárkeszi Mithraeum és az aquincumi Mithra-emlékek 45-120

optiones ismeretesek légióból éppúgy, mint a segédcsapatok köréből. A szokásos beosztásukon kívül ismeretesen még másféle alkalmazást is nyertek, így például beosztották őket a katonai adminisztrációhoz, különösen pedig igénybevették szolgálataikat a katonaság ellátásánál (annona militaris). Septimius Valentinus esetében éppen ezért azt sem mondhatjuk meg teljes határozottsággal, vájjon légiós katona volt, vagy­pedig az egyik auxiliáris csapatnál szolgált. Septimius Valentinus, amint már föntebb megjegyeztük, nem volt a sárkeszi szentély alapítója, -— ez utóbbi ismeretlen maradt számunkra — legfeljebb csak helyreállította szentélyünk egészét, vagy egy részét. Ez is nem kis anyagi áldozatot kívánt. Hasonló költségvállalás azonban egyáltalában nem ritka az alacsonyabbrangú katonák részéről sem. Például szolgálhat errenézve a budaörsi szentélyből előkerült két feliratos oltár, amelyek szövege értel­mében 213-ban, vagy 222-ben egy testvérpár, mindkettő a legio secunda adiutrix közkatonája, bizonyára nem csekély áldozatvállalással, szentélyt alapított. 25 ///. A márvány korong. 25 cm átmérőjű, 1-5—7 cm vastag, durvaszemcsés fehér márvány­anyagból készült korong (Inv. 8641.). Mint már fentebb említettük, e márványkorong töredékei különböző időben a szentély padlózatán szét­szórva, valamint az épületen kívül kerültek napvilágra. A IV. számú töredéken, továbbá az V. számú felső részén (Transitus-jelenét) erős égési nyomok láthatók. Még 1933-ban, az addig előkerült I., III. és V. számú töredékek alapján, a Nemzeti Múzeum konzervátori műhelyében kiegé­szítették a korongot, amely ma is ebben az állapotában tanulmányoz­ható a Székesfehérvári Múzeumban. Két további töredék előkerülése azonban lehetővé tette egy teljesebb rekonstrukció elkészítését, amelyet 8. képünkön mutatunk be. Beosztását tekintve korongunkon két nagy részt különböztethetünk meg. 1.) Középen, a babérkoszorúba foglalt medaillonban látható bikaölés, mint főjelenet. 2.) A medaillont körülfogó körgyűrűn ábrázolt ie^bg lóyog további jelenetei. A főjelenet. A bikaölést tartalmazza (I., II. és V. számú töredékek). 0-8 % keskeny babérkoszorú keretezi, amely alsó felében elkeskenyedik és 56 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom