Budapest Régiségei 15. (1950)
ÉRTESÍTŐ - Nemeskéri János: A Fővárosi Képtár kertjében feltárt XI. századi sírok embertani leleteinek vizsgálata 401-415
a személyéhez és a történeti eseményekhez kapcsolódó emlékeket befedte a por a Bajza-utcai Jókai-házban. A hasonló múzeumok inspirálhatták az orosz régészeket arra, hogy küzdelmet indítsanak az archeológiának ama fajtája ellen, amelyet ők megvetően »ereklyetan«-nak neveznek. Az emlékeket őrző épületet erősen megrongálta 1944—45 háborús pusztítása. A felszabadulás után, a centenárium évében Budapest fővárosa építteti újjá az épületet ízléses egyszerűségben. Itt mutatja be a fővárosi Petőfi-múzeum múzeumunk legmodernebb kiállítását, 1948 márciusában. A legújabb technikai módszereket használta fel. Az eredeti kéziratok védelmére rejtett fényforrásokkal világítja meg a vitrineket, amelyeket a kéziratbemutatás speciális követelményeinek megfelelően tervez meg. Olvassuk falravetítve a Petőfi-verssorokat. Csak annyit kapunk belőlük, amennyi megtölti lelkünket a szabadságharc korának hangulatával, nem többet, mint amennyit lelkesedéssel el tudunk olvasni, miközben végighaladunk a kéziratok és nyomtatványok dokumentációszerűen bemutatott anyaga között. Ezekkel kapcsolatban felvilágosítást kapunk a kísérő magyarázó feliratokon, képeken. Bravúros fényképezési technika hozza élő közelségbe a nagy költő arcképét. A költemények szuggesztív erejét fokozzák a felnagyított kéziratok. A rendezés, amely a legkisebb részleteket is gondosan kidolgozza, mindvégig a sima egyszerűségre törekszik, szigorúan kiűzi a régibb kiállítások minden sallangját. Itt minden, amin megakad a tekintet, tudatosan egészíti ki a 48-as eseményekről és Petőfiről nyert összképünket. A bemutató termekben leegyszerűsödik minden, ami a szükséges kerethez, tálaláshoz tartozik, viszont kidomborodik minden emléktárgy, teljes egészében életre kelnek az emlékek. Az érdeklődő közönség csak ezeket látja és elsétálva közöttük, lelkében egyre monumentálisabbra nő a szabadságharcos Petőfi alakja és a 48-as szabadságharc. Ezt adja a nagyközönségnek a kiállítás. A szakembernek ezenkívül a modern monografikus kiállítás példáját is nyújtja. Azok, akik látták ugyanezeket az emlékeket a felszabadulás előtti bemutatásban, párhuzamot tudnak vonni és le tudják mérni a többletet, amelyet a centenárium évében kaptak a fővárosi Petőfimúzeumtól. A MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI MÚZEUM KŐTÁRÁNAK MEGNYITÁSA 1948 májusában nyílik meg a Művelődéstörténeti Múzeum Kőtára. Itt tulajdonképpen nem új kiállítást látunk, hanem a Kőtár régi anyagának a lehetőségekhez mért átrendezését és érthetőbbé tételét a. nagyközönség számára. Többre nincs lehetőség, mert a Művelődéstörténeti Múzeum romos épületében egyelőre nincs kiállítási céloknak megfelelő helyiség. A Kőtárban számolni kell az épület adottságaival. Az anyagot nem lehet leletegységben, vagy kronológiai sorrendben bemutatni. Ehelyett kisebb összetartozó emlékcsoportokat látunk. De ami akadályozó tényező, annak jobbára sikerült az előnyeit is kihasználni. A Kőtár pincéjében, amelyet nem kiállítási célokra készítettek, a keskeny átjárók, ívek erősen tagolják a teret, a zeg-zugos épületrészekben különös és hatásos rálátások adódnak. A keskeny neo-rotnán ablakokon átszűrődő fények, a Domonkos-kolostor középkori falára, a vároldalra és a csendes Dunára nyíló kilátás megteremti azt a hangulatot, amelyben még jobban vissza tudunk szállni a múltba és fokozottabban át tudjuk érezni félezer esztendővel ezelőtt élt elődeink társadalmi viszonyait. A kiállításon túlsúlyban vannak a kőemlékek. Fel kell hívnunk a figyelmet a Magyar Nemzeti Múzeumtól még a háború előtt átengedett budai vonatkozású kőanyagra, amelyet most mutatnak be elsőízben a nagyközönségnek. Elsősorban Mátyás budai palotájához tartozó emlékek ezek, a reneszánsz-művészet oly pompás és mesteri alkotásai, hogy bátran egysorba 419
