Budapest Régiségei 15. (1950)
ÉRTESÍTŐ - Nagy Tibor: Római kőemlékek Transaquincum területéről 357-388
fejes paizsára a győzelmi jegyeket írja (4. kép). 29 Ennek az oltárnak a faragója a koracsászárkorból közismert Victoria-típusnak 30 a Traianus-oszlop Victoria-ábrázolásától képviselt változatát 31 alkalmazta Minerva alakjára. Oltárunk különben ornamentalis elemeiben is, mint a fülke felső részének hullámvonalas lezárása, az abacus akanthusdísze, figyelembeveendő előfutárja az Eskü-téri sírkőnek. Ebben az összefüggésben említhetjük fel az Országos Magyar Történeti Múzeum Óbudáról szerzett és a Minotaurus megölését ábrázoló domborműves tábláját, 313 amelynek jobb sarkában a feltámasztott lábú »attikai ifjú« alakját találjuk meg. Állása zártabb, mint az Eskü-téri sírkő szolganőjéé. Az álló láb ugyan mind a két alaknál homloknézetben faragott. A feltámasztott lábat azonban a szolganőnél a helyes rövidüléssel (skurzban) kapjuk, míg a mythológikus reliefen oldalnézetben. Az ifjú állótartása így természetellenes, merev. Mell alatt átvetett jobbja és arca elé emelt balja pedig az »attisi« tartásra emlékeztet. Az aquincumi sarkophagok keskeny mezőiben megjelenő feltámasztott lábú Attis-alakok ilyen mintaképekből meríthettek ösztönzést. A feltámasztott lábú ifjú alakja nem szerepel sem a salzburgi Theseus mozaikon (Arneth, Archaeolog, Analecten. 5. t.), sem az e jelenettel díszes kölni sarkophag (Robert, Sarkophagreliefs, III. XIIII. t.) kompozíciójában. Ziehen (Arch. Ért. 1889. 156) a vázaképekre utal s az ezek után készült »régibb stílű« mintára, mint amely az óbudai relief kidolgozásához alapul szolgálhatott. Theseus Minotaurus-kalandját ábrázoló görög vázaképeken csakugyan találkozunk az »attikai« ifjú alakjával (értelmezése v. ö. W. Klein, J. d. I. 32. 1918. 11.). Azonban nyugodt állótartásban látjuk — feltámasztott láb nélkül. Ezt az utóbbi motívumot tehát vagy a »régibb stílű« mintakönyv összeállítója vitte bele a kompozícióba, vagy az óbudai tábla faragója. A mi szempontunkból ez most mindegy. Nem mellőzhető el viszont, hogy az óbudai tábla — többek között a rokon Perseus-Medea relief miatt — sem készülhetett a kora Antoninus-korszaknál későbbi időben. Az Eskü-téri kőnél tehát feltétlenül korábbi. Készítője — mai ismereteink szerint — elsőnek vitte be az aquincumi sírművészetbe a feltámasztott lábú emberi alakot. Kezdeményezését később a sarkophagkészítő műhelyek is tekintetbe vették. Az Eskü-téri kőemlék szempontjából jelentősége azonban nem nagy. Ha az ikonographia (aquincumi aeducula-fal és oltár) valamint a kidolgozás (intercisai sírkő) szempontjából a feltámasztott lábú szolgalány alakjának meg is voltak az aquincumi körben a gyengehangií előzményei, helyi viszonylatban kőfaragónk kétségtelenül újat alkotott. Ez természetesen nem jelent abszolút eredetiséget. Hiszen ismeretes, hogy a nagyobbigényű provinciális műhelyek is mintaképek, mégpedig aránylag igen kisszámú mintalap után dolgoztak 32 s a birtokukban lévő típuskészlet et variálták, átalakították. Az aquincumi oltár Minerva alakja mellett Pannoniából ennek egy további példáját nyújthatja a carnuntumi Dionysosszobor, amely, mint Praschniker kimutatta, 33 Poseidon kanonikusnak tekintett feltámasztott lábú testtartásában ábrázolta a bor és a mámor istenségét. 34 Az érmek közvetítő szerepét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. 35 Epp ez a gazdag variációlehetőség nehezíti meg szolgalányunk alakjánál is a közvetlen előkép kijelölését. így csak lehetségesnek tarthatjuk, hogy egy feltámasztott lábú Musa, 36 vagy esetleg egy áldozó Niké-alak 37 szolgálhatott (mintakönyvek útján) kőfaragónk számára közvetlen mintaképül ; az átalakítás' azonban olyan nagymérvű, hogy mi már erre a lysipposi tradícióhoz tartozó közvetlen előképre teljes határozottsággal nem mutathatunk rá. Mindenesetre találónak kell jellemeznünk ezen állómotívumnak a szolgalány alakjára való alkalmazását, amikor a feltámasztott lábtartást reliefünkön épúgy indokolja az italöntés cselekménye, mint Lysippos athlétájánál — ha szabad a nagyot a kicsivel összehasonlítani — a szandáltoldás aktusa. A megtárgyalt áldozati jelenet után rátérve a keretező két keskenyebb mezőre, ezeket laposan kezelt s kontúrjaiban a reliefháttérbe beleolvadó akanthusinda töltötte ki, amely egy elstilizált, háromlevelű, középen szalaggal átkötött kehelyből nő ki. 364
