Budapest Régiségei 14. (1945)

ÉRTESÍTŐ - Gárdonyi Albert: Óbuda és környéke a középkorban 573-589

mely a váci káptalan 1529. március 8-án Ferdinánd királyhoz intézett jelentése szerint kissingi Demsedi István veszprémi várnagy tulajdonát képezte (Capsa Budensis II. fase. 2. nr. 22.). Ez a Demsedi István a budai káptalan zalamegyei birtokain nagy károkat okozott s ezért az országbíró kártérítésre kötelezte. Mikor azonban az ítélet végrehajtására került a sor, az esztergomi káptalan 1529. április 11 -i jelentése szerint (Capsa Budansis II. fasc. 2. nr. 23.) Demsedi István familiárisa, vésztői Futó Bálint és Demsedi Máté tiszttartója Pyrytho Lőrinc uruk, valamint kissingi Kohnya Máté nevében az ítélet végrehajtásának fegyveres erővel ellenállottak. Ez a Kissing az előadottak szerint földesúri fennhatóság alatt álló község volt, ma pedig Békásmegyerhez tartozó terület. A község fekvésének igazolására szolgál a hivatkozott jelentés azon része, mely tanukul óbudai és békásmegyeri birtokosokat nevezett meg, nevezetesen Békásmegyerről a pilisi cisztercita apátot és az óbudai klarisszákat, valamint a budavári beginákat. Békásmegyerről nem maradt fenn középkori határjárás, de Üröm község fennmaradt határjárása alapján pontosan megállapítható a helye. A budai káptalan 1324. március 29-i oklevele szerint (Anjoukori oktár II. k. 120—21. 11.) ugyanis Üröm határa Békásmegyernél kezdődött s maga a község innen északra terült el, tovább északra Kalász határát érintette, ahol Borosjenővel közös határa volt. Ebből az következik, hogy Békásmegyer északon Kalásszal volt határos, nyugaton pedig Ürömmel érintkezett. Még szabatosabban meghatározza Békásmegyer helyét az esztergomi káptalan 1355. március 29-i oklevele (Anjoukori oktár VI. k. 281.1.), amely szerint a Békásmegyer feletti hegyen Óbuda, Békásmegyer és Üröm közös határa állott, innen északra jó távolságra (per bonum spatium) Megver és Üröm közös határa következett. Innen tovább északra közös határa volt Békásmegyernek, Ürömnek és Kirvának, tovább északra ismét Kalász, Borosjenő és Üröm közös határa állott. Ebből az következik, hogy Békásmegyer Üröm és Kalász között terült el. Magának Ürömnek a helyét illetően figyelemreméltó Tamás országbíró 1354. március 29-i oklevele (Anjoukori oktár VI. k. 179—87.11.), amely szerint az ürömiek eredetileg a budai káptalan borszolgáltató jobbágyai voltak (recognoscendo se ad servicia vinidatoria huius ecclesie Budensis facienda annexos fuisse) ; ez az Üröm község azonban, mely a nevezett szolgáltatásra volt kötelezve, egészen más helyen állott, nevezetesen egy diófaliget közelében (olim dicta villa Euren circa easdem arbores nucum resedisset), ahol a budai káptalan volt a földesúr. Ez a diófaliget I. Lajos király 1355. augusztus 26-i oklevelében is előfordul, ahol a királynői város határát képező Fenyőmái nevezetű hegy oldalán terült el (in latere ipsius montis est dumus nucis), amiből az következik, hogy Üröm határos volt Óbudával. Ez a határ elég számottevő lehetett, mert a budai káptalan 1324. március 29-i oklevele szerint Üröm Örssel is határos volt, amely Örs utóbb a királynői város területébe olvadt bele. Kalásznak szintén nem maradt fenn határleírása, a már idézett ürömi határ leírásból azonban megállapítható, hogy dél félő] Békásmegyerrel volt határos, észak felől pedig Szentséig terjedt. Mátyás király 1479. február 21-i oklevelében ugyanis (Knauz : Budai káptalan regestái 124—30.11.) az óbudai káptalan szentsei birtokának határai részletesen fel vannak sorolva s ebből a felsorolásából megállapítható, hogy Szentse délen Kalásszal, északon pedig Szentendrével volt határos. Pomázról azért nem esik szó a nevezett oklevélben, mert a határleírás a budai káptalan ottani birtokának (Mátyás király 1467. április 13-i oklevele szerint egy nemesi udvarházból 6 jobbágy telekből, szántóföldekből, rétekből, szőlőkből, erdőkből és cserjésekből állott, 1. Hunyadiak kora XI. k. 158—59.11.) a pomázi nemesek ottani birtokaitól való elkülönítését célozta, amely utóbbiak természetszerűen a pomázi határ mentén terültek el. A szentsei plébániatemplom a pomázi nemesek ottani birtokára esett, minek következtében a budai káptalan jobbágyai számára biztosítani kellett azt a jogot, 585