Budapest Régiségei 14. (1945)
ÉRTESÍTŐ - Gárdonyi Albert: Óbuda és környéke a középkorban 573-589
egyházával szemben álló kőfalát, amely minden valószínűség szerint a vízvezetéki pillérek kőanyagából épült. A királynő majorja melletti utcán áthaladva s kerteken keresztülvágva a királynő vára melletti árokhoz ért a határ, amely szakaszról a nádor 1473. évi határmegállapító oklevelében azt olvassuk, hogy keleti irányú volt (inde declinatur ad orientem). A határvonal utolsó szakasza a királynői vár előtti utcán ment tovább, amely keleti irányban a Dunához vitt s azon áthaladva a Margitsziget északi csúcsán állott vár romjai előtt végződött (juxta superiorem partem castri diruti termi natur), tehát a királynői város egy darab Dunaszakaszt is magábazárt. Knnek a határjárásnak az egyedüli kritikus pontja a mons excelsus, amelyet a Hármashatárheggyel szoktak azonosítani, holott ennek téves volta az 1524. évi oklevélből minden kétséget kizáróan megállapítható. A királynői város polgárai ugyanis valósággal a Hármashatárhegyig akarták kitolni városuk határait s ennek megfelelően magyarázták az 1355. évi oklevél idevonatkozó részét. Magyarázatuk szerint a határvonal a völgyszoros végénél nem hajlott el, hanem jö darabon (per bonum spácium) tovább ment a völgyben s csupán ezután jutott el az Uzahazhele nevezetű helyhez (in locum quendam predialem), ahol hajdan a budai káptalan majorháza állott (anti quitus locum domus allodialis dicti capituli fuisse). Szerintük ettől a helytől a határ a szemben emelkedő köves hegy oldalán ment tovább s keletre fordulva elérte a messze kiemelkedő hegyet (ad ipsum montem ceteris eminentiorem), amelyet az 1355. évi oklevélben előforduló Monyorósheggyel azonosítottak. Nyilvánvaló, hogy itt a.Kecskehegyről és Hármashatárhegyről van szó, amint az irodalom is rendesen így magyarázza az 1355. évi oklevélben előforduló mons excelsust. K magyarázat téves volta mellett tanúskodik, hogy az 1524. évi oklevél szerint a gercsei nemesek ellenmondással éltek s a Hármashatárhegyet maguknak követelték (eundem montem in propriis metis eiusdem posessionis Gerche adiacere allegando). De a határmegállapítással megbízott nádori és országbírói ítélőmesterek sem adtak igazat az óbudai polgároknak, mert magyarázatukat nem találták indokoltnak. A káptalani és a királynői városok közötti megkülönböztetés tisztán jogi természetű volt, mert földrajzilag a két város annyira összefüggött egymással, hogy az 1355. évi oklevél szerint a határvonal egy darabon kerteket szelt át (per ortos ad quoddam fossatum ante castrum), ezek a kertek pedig csupán a városon belül kereshetők. A királynői város I. Lajos király 1355. augusztus 26-i oklevelével önkormányzati jogot kapott (quam quidem opidi seu civitatis partem sic nobis cedentem civitatem reginalem fore constituimus), míg a káptalani város a káptalan földesúri fennhatósága alatt maradt. A hivatkozott oklevélben foglalt határleírás alapján különben arra lehet következtetni, hogy a káptalan kezén csupán a Duna melletti keskeny parti sáv maradt meg, mely a Margitsziget északi csúcsára húzott merőlegesben végződött. Fennek a területnek csupán egyetlen házsorát, illetőleg utcáját ismerjük, melyben a kanonokok és a káptalan jobbágyai laktak. A káptalan kezén maradt ezzel szemben a szőlőhegyek nagyobb része, melyek az esztergomi nagy úttól nyugatra terültek el és nagy értéket képviseltek. Fz magyarázza meg számunkra azt is, hogy az óbudaiak az Óbudával szomszédos Örs területén igyekeztek szőlőket szerezni, amely szőlők nem tartoztak a káptalan földesúri joghatósága alá. A királynői város kiadványaiban nem mindig élt ezzel a címmel, mely a XV. század vége felé látszik állandósulni. Nyirkállói Tamás formuláskönyvében (Formulae solennes 323.1.) találtunk egy Mátyás korabeli évnélküli oklevélszöveget, amelyben az óbudai királynői és káptalani város lakosai külön vannak felemlítve (populis et incolis V. Budensis reginali et capitulari civitatibus). Perényi Imre nádor 1510. február 24-én kelt oklevelében (Capsa Budensis II. fasc. 1. nr. 21.) az óbudai tanács tagjairól azt olvassuk, hogy a királynői város polgárai voltak (cives civitatis reginalis Bude Veteris), s 1521. december" 20-i oklevelükben maguk is így 576
