Budapest Régiségei 14. (1945)

ÉRTESÍTŐ - Bertalan Vilmos: A belvárosi plébániatemplom mellett folytatott ásatások 1944 nyarán 469-490

4 m mély főcsatorna a torony keleti oldalát vágja keresztül 1 m szélességben (3. sz. képünkön a ritkábban lerakott köveken észlelhető ennek kiegészítése), míg íves részének szélét ugyancsak egy 4 m mélyen fekvő csatorna lefektetésekor bontották el. Az íves rész külső határvonalát ezért csak egyes részeken tudtuk meghatározni, így az alább tárgyalandó középkori falmaradvány mellett, alatta és az 1. sz. képen G 5, G 5/a, G 5/b számmal jelzett gödröknél, de itt is többször megszakad a fal szélének folytonossága a járda támfalának pillérei miatt. A torony jelenlegi állapotát sem természetes pusztulás eredményezte. A mai és a Belvárosi-templom szentélye középkori szintjének megfelelő talaj nívó alatt 120—138 cm mélységben a falazat egy síkban van lebontva. A torony belsejének talajába sírok furakodnak. A síroktól bolygatlan részen égési nyomokat észleltünk a római fal magasságával egy szinten, 6—8 centiméterrel alatta pedig törött középkori cserépedényt találtunk. A barnára égett, habarcsos égési réteg nyoma a fal tetején is fellelhető volt a tornyon keresztben átfutó csatorna és a szentély közötti részben (17. kép. L: Ml jobb oldala), amennyiben a falig lehatoló sírok miatt el nem bontódott. A toronynak egy síkba való lebontására magyarázatot abban a sóderes habarccsal megkötött, mészkőből felépített középkori falmaradványban vélünk találni, amelynek egyik része az Eskü-út támfalára merőleges és amelynek nyugat felé egy pillérszerű kiszögelése van (1., 17. kép. G 3, M 2), másik ága (1. kép. G 1, G 4) a támfallal párhuzamos, illetőleg amelyre a támfal rá van építve. Előbb említett középkori falrész a római falra épült (17. kép. L.:M2), szélének pusztulási szöge természetes elbontódásra mutat; végét még rétegekből sem lehetett megállapítani. Támpontot erre vonatkozólag az az eredeti helyén megmaradt kő ad (17. kép. L.: M 6), amelyet a fölötte húzódó árusítóbódé alapfalának lebontása után találtunk. A kő a középkori fal meghosszabbításában a szentély sarokpillére előtt fekszik a római falon. Az úttest támfala alatt hiizódó falrész bekötését a reá kb. merőleges falba elbontották egy csatorna aknája miatt. Összefüggésük az azonos falazásból és vakolatból mégis kétségtelenül megállapítható. A G 4 jelzésű gödörnél a fal megtörik, majd tovább halad az Eskü-út irányában az úttest támfala alatt. Végpontja itt sem állapítható meg. A fal törésénél a talajszint alatt 120 cm mélységben vakolattal megkötött, kövekből összeállított, 50x16x19 cm nagyságú küszöbmaradványt találtunk, amelynek eredeti hosszúságát meghatározni nem lehetett, mivel a gyalogjáró támpillére miatt mind a rétegeket, mind a küszöb további részeit feldúlták. A két falrész alapfalának mélysége nem azonos. Míg az úttestre merőleges falrész alapja a talajszint alatt 146 centiméterre lévő római falon nyugszik (17. kép. L,.: M 2), a támfal alatt húzódó fal alapja ennél 45—50 centiméterrel lejebb van, a talajszint alatt 180 cm mélyen (17. kép. M 3). Bolygatlan rétegeket a saroktorony területén csak a G 1 (6. kép) (L. : 17. kép. M 1 baloldala), G 3 (L.: 17. kép. M 6) és a G 4 (I,.: 17. kép. M 3, M 4, M 5) jelzésű gödörben találtunk. Középkori épületmaradványunk eredeti nívójának megállapítása különböző gödrökben észlelt nyomok egybevetése alapján történhetett meg. Az M 1 jelzésű metszet baloldalán (R 2), az M 4 (R 2) és az M 6 metszeten (R 1, R 2) ábrázolt égési rétegek, valamint a római falon és a torony belsejében észlelt már említett égési nyomok mélységét a küszöbkővel egybevetve kitűnik, hogy nevezett rétegek és a küszöbkő nívója azonos és az égési nyomok az épület eredeti szintjét és pusztulását jelzik. Ezek szerint az épület nívója a lebontott római fal síkjával egybeesik, 140—145 centiméterrel van a Belvárosi-templom szentélyének talajszintje alatt és kb. egybeesik a templom románkori ősének nívójával. A középkori épület korára és pusztulására vonatkozólag az alábbi adatok adnak támpontot. Nívója a Belvárosi-templom Zsigmond-kori szentélyének szintje alatt van. Valószínű, hogy az épület addig a területig elhúzódott, ahol jelenleg a templom oldalfala és szentélyindulásának támpillére áll. Erre mutat az a tény, hogy az épület pusztulását jelző égési réteg a római fal tetején a szentély faláig húzódik és hogy a római fal a templomfal alatt is ugyanazon síkban van elbontva. Az épület tehát korábbi, mint a Belvárosi-templom Zsigmond-kori szentélye és annak építése ejőtt pusztulhatott el. Alátámasztja ezt a következtetést a támfalra 475