Budapest Régiségei 14. (1945)

Gerevich László: Középkori budai kelyhek 333-378

vagy olasz ötvös által készített kelyhek a legeldugottabb vidékre is elkerülhettek.

57 A vurpodi és a kőszegi (Bártfa, Sárosvármegyei Múzeum) kelyhek pedig az olasz kehelystílus meghonosodását bizonyítják. Magyarországon igen ritka az íveltfalú kehely, inkább szász vidéken fordul elő (Nagysejk, Michelsberg), bár előfordul más vidéken is (Bőnyrétalap). A budai kupa formájánál még általánosabb a valamivel meredekebb falú forma (M. N. M. trébelt liliomos talpú kehely, tótfalvi és hamborgi kehely, Bártfa, Sárosmegyei Múzeum és a szenterzsébeti kehely). A keleteurópai kehelyforma kialakításában nagy szerepet játszanak és az egyéni változatok nagy gazdagságát mutatják a XV. században kialakult magyarországi stíluscsoportok. A fejlődés Olaszországban indul meg és a mély, majdnem meredekfalú, szűkszájú renaissance kupaforma már a XIV. században kifejlődik. Ez a kehelyforma később egész Európában uralomra kerül. Magyarországon szintén már a XIV. században is előfordul (Nagydisznód, Sellemberk, Vurpod), 1400 körül pedig uralkodóvá lesz. A hengeres szár, kúpos talpnyak és kerek talp, a maradibb nyugati orientáció jelzői. Magyarországon a kehely ezen elemeiben a nyugati igazodás uralkodik. A budai kehelynél is ezt tapasztaljuk, tehát az általános hazai típus kifejezőjének tekinthető. A kerek talp mellett föllép a változó idomú, sokkaréjú forma, a legjellemzőbb olasz sajátság. Körszeletek váltakoznak homorú vagy domború ívú karéjokkal (Felsőlövő, Márpod, Vurpod, Felsőszalók és az olasz vízaknai kehely). A budai kehely nodusa már nem a legáltalánosabb gerezdes típust (a sellemberki, hamborgi, Bártfa, Sárosvármegyei Múzeum) képviseli, melyből a XV. században a magyarországi kelyhekre jellemző zártgerezdes nodus fejlődik ki, t. i. a gerezdek által nyitvahagyott gömb-r szelet felületét díszítéssel zárják le. Emlékünk a küllőalakú rotulusokkal ellátott noduskelyhek csoportjába tartozik. Ennek egyik alfaja a négy karéj os végződésű rotulus, mely lehet négylevelű lóhereszerűen kiképezve, de a rotulusvegződes belső rajzába zománcosan is jelölhetik (pl a kőszegi kehelynél), vagy lehet a négy karéj, mint gerinces borda felfogva, ahogy azt a budai példán látjuk. A rotulusok között, a noduson jellemző a trébelt és ráforrasztott levéldíszítés. Gótikus felfogásra vall az ötvösműveken az architektúra tagozatainak alkalmazása. 349