Budapest Régiségei 14. (1945)

Tompa Ferenc: Adatok Budapest őskorához : 2. közlemény 7-28

A székesfőváros ősi településeivel kapcsolatban nem hanyagolhatjuk el a földrajzi viszonyok tanulmányozását. Már »Budapest történetében« hivatkoztam földrajzkutatóink ama megállapítására, hogy a pleisztocén korszakban, azaz a diluviális időkben a Duna bal partja kb. a mai Nagykörút vonalát érte el. A lassú feltöltődés és a később beálló szárazabb klíma következtében ezen a vonalon belül idővel homokpadok, szigetek keletkeztek, majd mégkésőbb, bizonyára a neolitikum vége felé ezek a mellékágak is kiszáradtak és így az a terület is fokozatosan alkalmassá vált a megtelepedésre.

1 A hidrogeológiai megfigyelések alapján magyarázható az a jelenség, hogy a pesti oldalon, -— ellentétben a budai oldallal, — a mostani part mentén, vagy annak közelében semmi nyomát sem látjuk annak, hogy az állandóbb jellegű megszállás itt már a fiatalabb kőkor folyamán megkezdődött volna. Még azokon a területeken is, amelyek ezen a zónán belül estek és ahol már abban az időben magasabban fekvő homokbuckák és homokpadok húzódtak, idáig elsőnek a késő neolitikus badeni kultúra emlékeit találjuk meg és ezért egyelőre itt ennek a kultúrának a hordozóit kell a legrégibb telepeseknek tekintenünk. Ez annál figyelemreméltóbb jelenség, mert a badeni kultúra embere általában szívesen telepedett az őslakosság mellé és önálló telepeik nyoma ritkábban mutatkozik. Ez utóbbiak közé kell sorolnunk a Duna jobbpartján a már ismertetett lágymányosi temetőt, amely kétségtelenül egy lakóteleppel állott kapcsolatban. De ilyenekből származnak azok a leletek is, amelyeket az alábbiakban akarunk bemutatni és amelyek a Zugló területén kerültek elő. Mai ismereteink alapján egyébként is arra a megállapításra kényszerülünk, hogy a főváros balparti részén a Zugló tartozik a legkorábban megszállott területek közé és az nem vált lakatlanná a bronzkor és a korai vaskor folyamán sem. 1 Budapest története. I. k., 4—5. 1. ,9