Budapest Régiségei 13. (1943)
ÉRTESÍTŐ - Szilágyi János: Az Aquincumi Múzeum kutatásai és gyarapodása az 1936-1942. évek folyamán 337-357
16. kép. — Aesculapius és Hygia istenpár legújabban előkerült domborműves képe Aquincum-ban. Ettől a helytől néhány méterre keletre ástuk ki a másik építmény falmaradványait. A vastagabb határoló és a keresztfalból kisebb és nagyobb támpillérek ugranak ki. Ezekkel szemben magukban álló pillérek is épültek, három-három egy-egy sorban. Ezek valószínűleg egy raktár (horreum) alapfalai. A magukban álló és a falakból kiugró pillérek tartották a gerenda-deszkapallót, olyan magasságban, hogy a pallóra öntött gabonához nem ért fel a nedvesség. A Laktanya-utcai folyamőrlaktanya udvarán is alkalmunk nyilt ásni ebben az évben. Itt a rendelkezésünkre álló kis területen egy kis kerek fürdőmedence létezését állapíthattuk meg. A Majláth-utcai közművek lefektetése végett ásott mély árokkal a Flórián-tértől északra fekvő területről is megkaptuk a hosszmetszetet. Ebben a metszetben három római úttest is kirajzolódott, a Majláth-utca észak-déli irányára merőlegesen, kelet-nyugati vonulattal. A Majláth- és Raktár-utcák sarkán és a Majláth-utca 20. számú ház előtt hat-hét méter széles ez az úttest. Utóbbi helyen 80 cm széles csatorna is kísérte az úttestet. Az úttesten (a csatornaárokban, a 250-es és a 200-as akna között) egy feliratos kötöredék feküdt. (17. kép.) Ezen Majláth-utcai közmunkák és rendszeres ásatásaink kapcsán 1938-ban is különféle leletek kerültek napfényre. 17. kép. - Feliratos kötöredék Ebből az emlékanyagból mindenekelőtt néhány feliratos kő- Aquincum-ból.