Budapest Régiségei 13. (1943)

Garády Sándor: Budapest székesfőváros területén végzett középkori ásatások összefoglaló ismertetése, 1931-1941 167-254

Istvánffy leírására sem célszerű ebben a tekintetben hivatkozni, mert Istvánffy vagy 1535-ben, vagy 1538-ban született, tehát aligha láthatta Szent Gellért-templomát, hiszen Buda 1541-ben már végleg a török kezére került és Szent Gellért-temploma helyén ekkor már talán csak üszkös romok állhattak. Különben is Istvánffy egy Korogiról szóló anekdota keretében csak odavetőleg említi a templomot. Bízvást állíthatjuk tehát, hogy a Rudas-fürdőnél talált templom maradványai a kispesti Szent Gellért-templommal azonosak. Végezetül a 13. sz. képen az Brzsébet-hídfőn levő révkapitányság abla­kából készült fényképfelvételt mutatunk be. Ez a kép a Rudas-fürdő kertjének egy részlete, a háttérben az Attila-forrás medencéjével, az elő­térben pedig az ásatás színhelyének egy részletével. A kitűzőrúd rajta fekszik a templom hajója északi falán. Az előtérben látható gázlámpa a hajó és a szentély északi csatlakozási pontja fölött van, a széksor végén a középtérben álló lámpaoszlop pedig a hajó és a szentély déli csatlakozási pontja fölött. Munkánk végeztével a falmaradványokat be kellett temetnünk. Kívánatos volna, ha már a maradványok teljes föltárására nincsen mód, bár épület ma sem áll a helyén, tehát lényeges akadálya ennek nem volna, hogy úgy, amint az már tervbe volt véve, a templom körvonalai a Rudas-fürdő kertjében kővel láthatóan kirakassanak. A templom körvonalait a 13. képen láthatjuk. 4. Szent Lázár-temploma az I. ker,, Bugát-utcában. A Szent Iyázár-templomnak maradványaira 1939-ben, a Székes­fővárosi Elektromos Művek Attila-utca 61—63. sz. alatt épülő áram­átalakító épülete Bugát-utcai oldalán végzett befejező földmunkálatai folyamán bukkantunk. A hajó déli oldalán levő két támpillér alapja árulta el jelenlétét éppen a tizenkettedik órában, amikor azokat már részben aláásták és bontani akarták. A két támpillér tekintélyes méretei­ből nagyobb építmény maradványaira következtettem s javaslatomra június 12-én elkezdtük annak föltárását. Az ásatások igazolták föltevésem helyességét. Egy templomrom alap­falai kerültek elő a föld alól. Az ásatásoknak a lyógodi-ütca felé eső részét Budapest Bégiségei. 193

Next

/
Oldalképek
Tartalom