Budapest Régiségei 12. (1937)
Horváth Henrik: Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete 197-257
2^8 nál Szentpéteri majdnem teljesen megvakult. Állapota azonban annyira súlyos mégsem lehetett, mivel ugyanebben az időben — ahogy látni fogjuk — nagyon intenzív irodalmi tevékenységet folytatott. Annál meglepőbb az a hirtelenül felhágó lendület, mely a 40-es években készült munkák magaslatához vezet. Mindjárt 1841-ben feltűnik a neve emlékezetes sporttörténeti eseménnyel kapcsolatban. Már 10 évvel előbb a pesti városi tanács egy lófuttatás alkalmával egy mindeddig még ismeretlen pesti ötvöstől származó billikomot tűzött ki első díjnak. Ez újabban a pesti műkereskedelemben is gyakran kísértet, rendesen egy másik billikom társaságában, mely utóbbi azonos Szentpéteri 1841-ben hasonló alkalomhoz készült munkájával. A mester ennél a munkánál is még tizenhárompróbás klasszicista, de csudálatos módon római csata ábrázolásává) szerepel, holott antik versenyfutás sokkal jobban megfelelt volna tárgyának. Stilisztikai sajátosságok ezt a domborműves képet a történeti reliefkompozíciók legjobbikái, a granikusi átkelés és Pórus fogságbaesése mellé állítják, csakhogy az alap megkötöttsége az iparművészeti tárgynál még jobban a nyugodtabb formák irányába terelte a mestert, mint az előbbi lemezek öncélú képszerűségénél. Ezt a kelyhet annakidején gróf Zichy Manó nyerte el, és sokáig gróf Batthyány Lajosné tulajdonában volt. Viszont az 1844-ben alkotott és a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött ezüst tentatartó láttára megint azt vesszük észre, hogy művészi alkotásának elég hullámos vonala megint a régebbi tradíciók felé közeledik (14. kép). Szeretnők ezt a tárgyat a neobarokk bélyegével ellátni, ha Szentpéteri oeuvre-jében nem szivárognának át elég gyakran eredeti barokkhagyományok is. XVIII. századi származékok és azoknak újraéledése a korstílusban ebben a nagyigényű darabban kissé vegyes összhatássá olvadnak egybe. Ezt a tentatartót Ghiczy Kálmán kapta követtársaitól egy 1844. november 8-án tartott beszéde emlékéül. Neobarokk irányú stílustörekvéseinek csúcsteljesítménye és már méreteinél fogva Szentpéteri egyik legjelentősebb műve a 40-es évek másodvirágzásból a székesfehérvári székeskáptalan tulajdonában levő 80 cm magas oltárfeszület (15. kép). A leveles és virágcsokros díszítő elemek a három baluszteres gömbös talpán, a keresztágvégződésekre applikált leveles, kagylós és rácsos ornamensek mind a barokk és neobarokk formakészletéből valók, bár a barokk hatás lényegesen módosul a plasztikus Krisztusalaknak renaissance mintákat követő nemes tartása és részarányos elrendezése révén. A testábrázolás kissé előtolakodó anatómiája, a beesett has, a kiálló bordák, a kidolgozott kar- és lábizmok pedig későgótikus feszületekre emlékeztetnek. Ez az egyenőtlenség, a patetikus stílusok (neoklasszikus-neogótikus-neobarokk) egymásratorlódása nemcsak jellemző