Budapest Régiségei 12. (1937)
Horváth Henrik: Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete 197-257
Sajátságos fejlődési feltételei, a többi magyar és külföldi (Bécs, Párizs) ötvösiskolákhoz való érdekes viszonylatai és nem utoljára magas művészi színvonala a pesti ötvösség tárgyalásának átfogóbb, a történeti részlettanulmányon túlmenő jelentőséget kölcsönöznek. A hosszú török megszállás a régi magyar művészet valamennyi ága közül tulajdonképen csak az ötvösség területén nem jelenti a történeti folytonosság megszakítását. Az erdélyi és felvidéki műhelyek a régi szép hagyományokat részben az erdélyi fejedelmek pártfogása alatt olyan eredménnyel ápolták tovább, hogy készítményeik semmiben sem állanak mögötte az egykorú nyugateurópai műveknek. Más volt a helyzet a törökök által állandóan megszállás alatt tartott területeken, elsősorban az ország szívében, Pest-Budán. Tökéletes űrről ebben az esetben sem beszélhetünk, csakhogy a többi élet- és kultúrformákkal együtt az aranyművesek műgyakorlata is, az idegen urak ízlésének megfelelően, a keleti felfogáshoz közeledett. 1 Az utóbbi időben nagy lendülettel megindult hazai barokkutatás már nagyon gazdag adat- és regesztaanyagot hordott össze és fontos részterületeket már teljesen tisztázott a nélkül, hogy a sajátságos Pest-budai viszonyokra nézve át tudta vagy akarta volna hidalni az ellentmondásokat a készen kapott és rendesen a szomszédos osztrák viszonyokból levezetett stílustörténeti normák és a kézzelfogható helyi jelenségek között. Rendesen figyelmen kívül hagyták, hogy a pesti élet- és műformák a török hódoltságnak életbevágó megszakítása után csak fokozatosan tudtak hozzásimulni a barokk egyetemeseurópai formaközösségéhez. A hozzásimulás vagy ugrásszerűen történt idegen mesterek és mintaképek bevonásával, vagy pedig lassúbb, de szervesebb átmenetekben a hazai iparművészetnek céhekben tömörült, becsületes fáradozásai útján. Nagy történeti varázzsal bír ennek a külön fejlődésnek, egyes rétegeinek és azoknak végső egybeolvadásának a megfigyelése, ami igaz, csak 1 V. ö. Horváth Henrik, Gundrich Carolus Ferenc, a belvárosi plébániatemplom oltárainak mestere. Arch. Ért. XLII. köt. 255. 1.
