Budapest Régiségei 12. (1937)

Kuzsinszky Bálint: Az Aquincumi Múzeum római kőemlékeinek ötödik sorozata 61-152

126 Aurelius nevet felszabadításakor kapta. A felirat végén a rendes záróformulát olvassuk. Az oltárkő az amphitheatrum déli oldalán került elő, mikor arrefelé az új Arany árkot ásták. Száma 389. 46. Oltárkő (50. kép). Magassága 52 cm, derékban 18 cm széles és 15 cm vastag. Feje csonka, mert a kiálló abacus, nemkülönben a párkány felső lapja (a tulajdonképpeni abacus) is sérült, de maga a párkány sokkal épebb, mint a képen látni. Egyszerű kymaprofilja van, melynek alján a keskeny léc hiányzik. Annál tisztább a lábazati párkány és ennek sincs meg az a léctagja, mely a derekától elválasztja. Hasonlóképpen teljesen ép négyszögű lába. A könnyen olvasható felírás, melynek legfeljebb egyes betűi törtek ki, így hangzik : Sil(vano) dom(estico) | Jid(ius) Cris | pinianfusj \ vet(eranus) v(otum) | s(olvik) l(ibens) m(erito). Ezt az oltárt is tehát Silvanus domesticusnak dedikálta Jul. Crispinianus. A nálunk nem igen ismeretes cognoment a közönséges Crispusból képezték, hogy megkülönböztessék az ifjabb testvért az idősebbiktől. Utána egyszerűen vet(eranus) kW, ami csak ritkán szokott előfordulni annak a csapatnak megnevezése nélkül, mélynek kiszolgált katonája volt az illető. Az Aquincumi Múzeumba 1933-ban került PilisSzántóról és Strbich Imre már régebben találta a csabai út mentén. Száma 471. 47. Oltárkő (51. kép). 53 cm magas, derékban 23 centiméter széles és 14 cm vastag. A felső párkány balsarka az abacusszal együtt letört. Lapos kymaprofilja még elől a legépebb. Ugyanilyen a lábazat tagozása,. mely mind a három oldalon megvan. A felirat, ha betűi kissé gyengék is, elég tisztán olvasható : Siha\no sd(vestri) \ Abasc(antus) \ votum \ posuit. Silvanus mellékneve silvesiris és az erdők védőjét, pártfogóját jelenti. A dedikálója azonban nem idevalósi, KÉP. parasztember, mint várnók, hanem egy Abascantus nevű 50. KEP.