Budapest Régiségei 11. (1932)

Kuzsinszky Bálint: A gázgyári római fazekastelep Aquincumban = Das grosse römische Töpferviertel in Aquincum 3-423

72 S- 77- így Behrens (Römische Töpferőfen. Mainzer Zeitschrift XVII— XIX S. 68) éppenséggel nem csodálkozik, hogy Mainzban a mécsgyár égetőkemencéi szomszédságában kutak voltak, melyeknek feneke a talajvíz szintje alá ért le. Éppígy fordulhattak elő kutak Rheinzabernben, hol az eddig ismert legnagyobb fazekastelep volt, de Ludowici a publikációjában mindössze egyhelyütt (I S. 140) említ kettőt és egy másik helyen pedig (II S. 162 Fig. 44) háromnak helyszínrajzát közli. Aquincumban a macellumtól délre kiásott kút is talán azért épült, mert mindjárt mellette kerültek elő félig kész mécsek és más cserepek, melyek azt mutatták, hogy a romok helyén régebben kisebb fazekastelep lehetett. Sokkal nagyobb számmal ismeretesek a kutak a római táborokból és azok környékéről. Csak Saalburgban körülbelül kilencven kútra akadtak, tizenkettőre a táborban, hetvennyolcra a táboron kívül. Jacobi, Das Römerkastell Saalburg 1897 S. 144—-175. Drexel (Germania Romana II S. 25) szerint számuk az idő folyamán körülbelül százra emelkedett, és úgy látszik, hogy minden lakóháznak volt kútja. A mainzi táborban egyedül az 1910. évi ásatások alatt két kutat találtak, melyek egészen közel egymáshoz, egymás mellett állottak. Behrens, Mainzer Zeitschrift VI (1911) S. 60 Abb. 7. Mint Saalburgban, úgy Mainzban is kétfélék voltak a kutak. Saalburgban a legtöbb kútnak kerek formája volt és kerületét kőből kifalazták. Ha a kősorok magasan fennmaradtak, — és a legtöbbször ez az eset a falazott kutaknál — nem volt nehéz rájuk akadni. Ezért is ismeretesek ezek a legnagyobb számmal. De előfordult Saalburgban olyan kút is (SaalburgJahrbuch II S. 55), mely négyszögű fadeszkákkal volt kibélelve (verschalt), vagy amelyiknek kerületét fahordó képezte. Westdeutsche Zeitschrift XXIII S. 344 Taf. i. Viszont Mainzban csak az egyik, a legkésőbbi volt falazott kút, másik kettő belülről volt kideszkázva, a negyedik pedig, mint Behrens (id. h. I S. 59—60) mondja, nem volt más, mint beásott hordó. Annyi bizonyos, hogy a kutak faburkolata nem maradhatott egészen épen, mert a fa a homokos földben természetesen elkorhadt és csak mélyen található, ahol a talajvíz konzerválta. Még leginkább megtörténhetett tehát, hogy az ilyen kutak a legritkább esetben kerültek napfényre. A farészek rendesen oly mélyen feküdték, amilyen mélyre az ásatások nem mennek le, hogy azokat megtalálják, és így azok örökre eltemetve maradnak. Már pedig a gázgyári fazekastelep kútjai sem épültek mind kőből, úgy hogy magasan felnyúltak volna, hanem a legtöbb kút fával volt burkolva és faalkatrészeik csak 5—6 m mélységben, ahol már víz volt, kerültek elő. Hogy ilyen mélyen lemehettünk, a gázgyári munkálatoknak volt köszönhető.