Budapest Régiségei 11. (1932)

Kuzsinszky Bálint: A gázgyári római fazekastelep Aquincumban = Das grosse römische Töpferviertel in Aquincum 3-423

6 hely, ahonnan még nagyobb volt az export keletre. Hogy pedig még közelebb legyenek ezek a fazekastelepek (Töpfereien) azokhoz a vidékekhez, hol vásárló piacokat találtak, a Rajna vidékén (Pfalz) Rheinzabernben és más helyeken (Heiligenberg) keletkeztek gyárak, melyekben nagyobbrészt oly fazekasok telepedtek le, kik előbb Lezouxban dolgoztak és attól kezdve ezek gyártmányai jutottak tömegesen hozzánk. Még tovább keletre feküdt Westerndorf (Rosenheim mellett Bajorországban), ahonnan a legkésőbbi, már a Kr. u. II. század közepétől itt gyártott sigillataedényeket kaptuk. De minél jobban eltávolodtak a nyugattól és minél később dolgoztak ezek a műhelyek, az áruik egyre vesztettek jóságukból s az anyaguk és mázuk nem oly finom, a képeik nem oly változatosak és eredetiek, mert egyszerűen beérték a régebbiek átvételével. A belföldi fazekasok nálunk is már korán készítettek olyan tálakat, melyek formára megegyeztek az igazi terrasigillatákkal, főleg a Dragendorífnál (Terra sigillata. Bonner Jahrbücher, Bonn 1895) 37. szám alatt szereplő típussal, de a díszítésük még nem mutat figurális alakokat, és a mi a legnagyobb különbség, a növényi díszítmények a kész edényeken be vannak nyomva. Viszont már ezeken az ú. n. pannóniai edényeken ott látjuk a bélyegeket (pld. Resatus), úgy mint a külföldi terrasigillatákon. Ujabban aztán kitűnt, hogy a domború képeket is már az I. században kezdték utánozni. Nagy Lajos (Egy pannóniai terrasigillata-gyár. Arch. Értesítő XLII 1928, 110. 1.) mutatott rá két cserépre, az egyik Óbudáról, a másik Szilasbalhásról való, hogy ezeken olyan képek, mint a nyilas alak és mások fordulnak elő, melyek már a délfranciaországi sigillatákról ismeretesek. A miért ezek a cserepek mégsem származhatnak Franciaországból, bizonyítja a szürke agyaguk és fekete mázuk, melyeket csak pannóniai edényeken találhatunk meg. Annál könnyebben áttérhettek tehát később nálunk olyan terrasigillaták készítésére, melyek színben is hasonlítottak az igazi terrasigillatákhoz. Kemencék, melyekben edényeket égethettek, bizonyára nálunk is voltak. A két legteljesebb kemencét, melyek-ben szürke pannóniai edénycserepek maradtak, a Balaton vidékén Gyulafirátót határában a «Pogánytelek» nevű helyen ásták ki (Kuzsinszky, A Balaton környékének archaeologiája 194. 1.), azonkívül Falufürednél és Alsó-Örsnél láttam hasonló kemencék maradványait (u. o. 170. és 180. 11.). Olyan nagy fazekasnegyedet azonban, ahol éppoly nagyban készültek a terrasigillaták, mint az ismertebb nyugati helyeken, először Aquincumban találtunk. Mint a legkeletibb pont, melyen túl keletfelé más hasonló hely eddig nem ismeretes (V. ö. Knorr-Sprater, Die westpfálzischen Sigillata-Töpfereien Taf. 97. Kartenskizze der bis jetzt