Budapest Régiségei 11. (1932)

Kuzsinszky Bálint: A gázgyári római fazekastelep Aquincumban = Das grosse römische Töpferviertel in Aquincum 3-423

22 ugyanis a negatív minták, melyekből vagy a bélyegzők készültek, vagy külön is felhasználhatók voltak. Nevezetesen azok a minták, melyek mint lepényminták (Kuchenformen) ismeretesek. Már pedig ezek, mint a VII. fejezetben látjuk, annál inkább képezhetnek külön csoportot, mert a történeti események egész sorát mutatják, és meghatározzák az időt, melyben készültek. Itt aztán a domború mintákat (Patrizen), sőt az egyes alakok bélyegzőit is találhatjuk, melyeket a lepénymintákba benyomhattak. A mécsek készítése nem volt oly körülményes. A kész mécsek (VIII. fejezet) után meglep a sokféle minta (IX. fejezet), köztük olyanok, melyeknek mind a két összetartozó fele van meg. A nevek is különbözők, melyeket azok a fazekasok véstek rájuk, akik készítették. Egész sora a mécseknek tömör volt, melyek a légritkábbak, mivel leginkább akkor használhatták a minták kiformálására, ha a mécseknek újabb formát akartak adni. A X. fejezetben találhatók a terrakották, illetve a minták, melyekből a plasztikus szoborműveket előállították. Már eddig is látjuk, mily változatos agyagművek kerültek ki a gázgyári fazekasműhelyekből, de még a különfélék közt is (a XI. fejezetben) sok olyan edény található, melyek minden bizonnyal itt készültek. Az utolsó, XII. fejezetben bemutatom a telepen talált néhány kőemléket, melyeket megelőz a nálunk először látott alabastrompalack. Kimaradtak az érmek, apró bronzok, vastárgyak stb., melyek úgyis jelentéktelenek és elszórtan mindenütt egyformán találhatók, hol rómaiak voltak. Az egész anyagot, úgy amint a telepen szerteszét találtuk, együtt tartottuk, hogy még az se kallódjék el, amit a fazekasaink máshonnan kaptak, vagy ami esetleg csak a hely régebbi múltjára, vagy, mint a késő római kori edények, annak későbbi idejére világot vetnek. Ez a gazdag anyag most annál jobban érvényesül, mert egyetlen nagy szekrényben van kiállítva (2. ábra). De már azelőtt is látható volt az Aquincumi Múzeumban és a régebbi kalauzokban (utoljára 1924-ben) röviden ismertettem, Finály Gábor pedig az Archaeologischer Anzeiger 1907. évfolyamában (S. 217) referált róla. így az idegenek is már tanulmányozhatták és a németek között eddig R. Knorr volt az, akit főleg a terrasigillaták érdekeltek. Egyik dolgozatában 1910-ben (Fundberichte aus Schwaben XVIII S. 43—44) emlékezik meg róluk, és megjegyzi, hogy a minták lényegesen mások, mint a galliai és felsőgermaniai gyáraké. Az ornamentikában, mely a szőlőtőt és szőlőlombot szereti, sok eredetiség van, nem is függ össze a nyugattal, hanem félreismerhe-