Budapest Régiségei 10. (1923)

Láng Nándor: Herakles és Omphale : elefántcsontrelief az Aquincumi Múzeumban 3-34

* -y rablott és Rómában fölállított régi mesterműveknek másolása, a nagy századok művészi típusainak és motívumainak eklektikus fölhasználása foglalta eh Ekkor másolják pl. különös kedvvel Polyklèitos és Myron szobrait, ekkor használja föl Kleomenes Hermes Logiös típusát egy előkelő római ember képmásához az ú. n. Germanicusban, sőt a jellegzetesen római tárgyakat is, teszem azt az Anchisest mentő Aeneas ábrázolását, eredetileg más értelmű régi görögi motívummal fejezik ki. Tudjuk, hogy ennek az archaizáló, a múltból táplálkozó művészi ízlésnek jelei a korabeli irodalomban is mutatkoznak, nemcsak oly értelemben, hogy az írók rajonganak a régi mesterek műveiért, s a hellenisztikus költőktől elfordulva, a nagy századok klasszikusai felé fordítják tekintetüket, hanem még inkább abban, hogy költők és prózaírók a görög irodalom formavilágában élnek, erős stilusérzék híjján az előbbi koroknál is jobban kerülnek alaki és tárgyi tekintetben függésbe a régi görög irodalom mintaképeitől. Ebben a korban faragták reliefünket, vagy azt a nagy méretű márványeredetit, a melynek esetleg másolata. Ezt a stílusbeli datálást megerősíti az a körülmény, hogy a közölt költői szemelvények tanúsága szerint az OmphaleHerakles monda, még pedig ép a ruha- és a fegyver-csere jellegzetes motivumával, akkor közkedveltségnek örvendett. Alkalmunk volt más, ide vonatkozó ábrázolásokról szólhatni, de egyetlen egynél sem érezzük az irodalommal való kapcsolatot oly elevenen, mint ép e kis művel szemben. Az Orpheusreliefnek choregikus fogadalmi adományként való magyarázata arra inthetne, hogy aquincumi utánzatában is valamely drámai előadás plasztikus megörökítését keressük; vonatkozhatott volna esetleg valamely hilarotragoediára rfn ez a műfaj a nagy hős kicsúfolására több példát szolgáltatott és Herakles mint papucshős hálás tárgyul kínálkozhatott — de mivel erre nézve semmiféle támogató adattal nem rendelkezünk, és külömben is a kompoziczió ünnepi, komoly hangulata szintén ellentmond ilyen kombinácziónak, — a mint nem mondottuk alkalmasnak szatirdráma megjelenítéséhez sem, -— e föltevést el kell ejtenünk. Irodalmi hagyatékunkat tartva szem: előtt, Ovidiusszal szeretnők az aquincumi reliefet vonatkozásba hozni.Természetesen nem a Fasti idézett helyével, a hol a ruhacsere mint női szeszéi) múló játéka csak eszköz Faunus megcsúfolására, hanem a/s IX. heroida azon részletével, melyben Deianira, keserves panaszra fakadván férje hűtlenségei miatt, az Omphale-kalandról emlékezik meg, s elasszonyosodásának szomorú és szégyenletes jeleként szemünk elé idézi a női ruhába bujtatott, gyapjú fonal sodrásával bíbelődő Heraklest a buzogánynyal és az oroszlánbőrrel büszkélkedő lydiai királynő oldalán: ebben a helyben Ovidius a ruhacserének nem csak legrészletesebb, hanem egyszersmind legművészibb leírását