Budapest Régiségei 10. (1923)

Láng Nándor: Herakles és Omphale : elefántcsontrelief az Aquincumi Múzeumban 3-34

26 ilyenkor mindig szakállas Herakles-féj fordul elő— ott a gemmákhoz hasonlóan mindig oldalnézetben ábrázolják, a mint enyhén lehajtott fővel lépked, bal vállára vetett buzogánynyal és a hátán lelógó oroszlán bőrrel mint egyetlen ruhájával. így szerepel Omphale a mondák kisázsiai hazájában a Hadrianus és az Antoninusok korában vert érmek képein. 1 Antik emlékanyagunk Omphale-ábrázolásain tartott szemlénk avval a negativ tanulsággal jár, hogy az aquincumi múzeum elefántcsontfaragványá­nak azok sorában nincsen rokona, a monda megjelenésének módja szerint egyedül áll és ez à körülmény már ma­gában is különösebb értéket biztosít kis reliefünknek. Szerkesztésének elve, mely három nyugodt tartású, minimális cselekvésben egyesített alakkal tölt be egy négyzetes mezőt, a görög szobrászat klasszikus századának egyes metopeképeit és re­liefjeit idézi emlékünkbe. Ez utóbbiak közül a Parthenon-fríz művészeinek körébe tartozó Orpheus-relief, a görög plasztikának egyik gyöngye, mely az ókorban is nagy becsben állott — ránk három másolata maradt 2 — az alakok fölépítése tekintetében oly szoros egye­zést mutat reliefünkkel, hogy a kettő­nek rokonsága minden kétségen felül áll, mint azt 17. és 18. képünk szem­lélteti, a melyeken a legfrissebb Omphale emléket az Orpheus-reliefek leg­jobb munkájú példányával, az Augustus-korabeli nápolyi másolattal, állítottuk párhuzamba. Az aquincumi relief alakjainak draperia-stilusa ugyan régibb valamivel mint az Orpheus-relief alakjaié, mindamellett nyilvánvaló, hogy ez volt amannak előképe. Az Omphale-monda" fejlődésének vázolásakor volt alkalmunk rámutatni arra, hogy két szereplőjének a ruhacsere erősen erotikus ízű motívumával való szembesítése mind az irodalomban, mind a művészetben 17. kép. Herakles és Omphale. Elefántcsont-relief. (Aquincum.) 1 Cat. of the Greek coins in the British Mus. Lydia: XIV. t. 2. JMAIO || NQN körirattal (Mseonia); XXV. 11. CAPAI || ANQN körirattal (Sardes). Head, Hist, numorum (1887) ; 550. 1.. (Maeonia), tfi- I. (Sardes), 1554. 1. (Tmolus). Griech. Münzen, Sammlung Consul Weber (München, 1908.) jjjj. szám, XXXXIII. tábla. — V. ö. Annali dell' Instituto 1868. 281. 1. 2Ó2. sz. Museo Nazionale ; Róma: Villa Albani ; Paris: Louvre. (Egy töredéke a római Museo 2 Nápoly delle Termében

Next

/
Oldalképek
Tartalom