Budapest Régiségei 10. (1923)

Kremmer Dezső: Pest-Budát ábrázoló német metszetek 81-215

i8j Másik krónikaillusztrácziója a rákosi mezőn lezajlott egyik csetepatét örökíti meg. A bal háttérben, egészen elnagyoltan Pest és Buda; az elő­térben meglehetősen részarányos beállítással kibontakozik előttünk egy moz­galmas jelenet : négylovas, födeles kocsiban menekülő török főurat támad meg egy lovascsapat. A. főúr kevés számú kisérete bátran szembeszáll a támadó túlerővel. A három deli közül legyet már leterített az ellenséges golyó. A főúr épen kilépni készül kocsijából és kardjához kap. Mindez 22. kép. Rajtaütés a Rákos mezején. P. Zimmermann. mozgalmas, eleven beállítással van bekarczolva. Különösen nagy ereje é metszetnek, hogy ez a támadási jelenet a legdrámaibb ponton van meg­örökítve; Zimmermann erős megérzéssel azt a pillanatot emelté ki az egész­ből, a mely a helyzetben legélénkebb. (22. kép.) .,{ , Ez az utolsó Zimmermann-metszet a bemutatott sorozatból, az első, mely kimondottan egy jelenet ábrázolásába tömöríti minden művészi kész­ségét s egy pontba rögzíti a néző érdeklődését. Szóval az előtérbe helyezi teljesen a kép főtémáját. A grafikai megmunkálás határozottan egyenetlen­ségeket tüntet fel: a jobboldalt előtörő német lovasok sematikus beállítása elkoptatott megoldást mutat s erősen primitívvé teszi ezt a részletet. A leg­szélső támadó lovassorkatona alakja különösen elrajzolt, arányaibán rossz;

Next

/
Oldalképek
Tartalom