Budapest Régiségei 10. (1923)

Kremmer Dezső: Pest-Budát ábrázoló német metszetek 81-215

142 a Dunával. Ez a templom a Dísz-tér északi részén állt (a mai Honvédszobor ennek hajójába esnék) s ma már, mint tudjuk, nyoma sincs. 1 Metszetünkön a pasa-mecset s e templom elhelyezkedése, mint két könnyen megállapítható fixpont, egymás helyes topográfiáját igazolja. Mert a pasa-mecset helyére épült karmelita templom majd várszinháztól az elpusztult dísz-téri templomhoz vont képzeletbeli egyenes a mai helyzet mértékét adja. A vár harmadik mecsetét, az u. n. új mecsetet (Jeni gyamesi) e met­szeten nem tudjuk egész határozottan kijelölni. Némethy szerint «e mecset a vár déli részén állhatott és pedig oly helyen, mely a Sz. Gellérthegy ágyúinak leginkább vala kitéve». Egyik hivatkozott forrása szerint 2 ez a mecset a karmeliták templomától nem messze az utczán túl lehetett. De ez már a visszafoglaláskor rom volt. Siebmacher 1602-ben készült vázlatán azonban a Sz. Görgy-tér déli oldalán a szokásos házsorokat látjuk, minden egyéb rom vagy mecset nélkül. A föntebb említett dísz-téri templom felelne meg a győzelmi mecsetnek — Fetih gyamesi. E mellett, a mai Uri-utcza felé, szinte közvetlen közelében látunk egy kicsiny mecsetet, beljebb az Uri-utczában pedig egy nagyobbat. Egyikről sem tud Némethy. Ha most összevetjük e dzsámikat Marsigli felsorolásával, ez utóbbinál a Bizozerinél ismeretlen mecsetnévre bukkanunk: Orta Giamisi, melynek helyét Marsigli így határozza meg: Tempio intiero nella strada de' lavoratori di stivali. Vagyis ez a dzsámi a csizmadiák ut­czájában volt. Ez az Orta dzsámi, vagyis középmecset a Győzelmi-mecset közvetlen közelében volt kis török imaháznak felelt meg. Rupp térképén csak házhely jelzését találjuk. Már Litke Aurél is megfigyelte, hogy ennek az Orta dzsáminak bejárata az Uri-utcza (Olasz-utcza) felé esett s ez alapon következtette, hogy a nyomaveszett Csizmadia-utcza az Uri-utcza déli része lehetett, Marsigli megjegyzése nyomán. Képünkön látjuk az Uri-utczába eső másik török mecsetet. Ennek helyét Rupp térképe nyomán könnyen megállapíthatjuk. Nevezetesen az el­pusztult Szent Pál templomából alakíttatott át, a melynek bejárata dél felől, az Olasz-utczából volt. E%t a\ eredeti elhelyezési mutatja a metszetünkön lát­ható mecset is. Bizozeri e mecsetről nem tud. Nevét megállapítani ez idő szerint még nem sikerült, de valószínűleg megfelel a török térkép Fevd­kubbe mecsetének. 3 1 Ez volt a Magdolna plébánia templom. A Tárnok- és Uri-utczák találkozási vonalában épült Marczibányi-ház néhány év előtt történt lebontásakor találtak egyes alapfalrészleteket hossztengely el­helyezésben. 2 Neu aus seinem Stein-Hauffen wiederum aufwachsendes Ofen. p. 9. 3 V. ö. Veress-Marsigli, p. 147.

Next

/
Oldalképek
Tartalom