Budapest Régiségei 9. (1906)

Kuzsinszky Bálint: Az Aquincumi Muzeum kőemlékeinek negyedik sorozata 33-72

52 16. Egy kerek kőszobor torsója. Magassága 3 5 cm. A Krempel ma­lomtól keletre fekvő Malomdülőről való. Hiányzó feje csappal volt a testhez erősítve, mint azt a nyakba vésett lyuk mutatja. Az alaknak csak a csípőkig érő felső része maradt fenn. Karjai fölül letörtek. A kissé jobbra hajló test derékig egészen meztelen s inkább nőre vall, mint férfira. Nyaka köré mintha füzér volna kötve. Hátul a vállakhoz két lelógó hajfürt tapad, melyeknek kidolgozása egészen archai­stikus. Mindenesetre egy jobb fajta munkával van dolgunk. Annál érdekesebb volna tudnunk, hogy kit ábrázolhatott. Robert v. Schneider, a bécsi csá­szári muzeumokban az antik gyűjtemény igazgatója, a ki látta ezen torso fény­képét, azt hiszi, hogy egy barbárt ábrázolt, abból indulva ki, hogy nyaka körül torques van. Én azonban úgy látom, hogy az inkább egy egyszerű nyakdiszítés, minővel Vénusnál szoktunk találkozni. Ennek felelne meg aztán a test tartása is, ha t. i. úgy képzeljük el Venust, a mint balra lefelé ha­jolva jobb lábának saruját oldja le. Ezek a Venusábrázolások mindenesetre egészen meztelenek, holott a miénknek ruhája volt, mely a csípőkig lecsú­szott. Ilyen lecsúszott ruhát hordanak a nymphák, de ezeknek meg soha sincs nyakdíszök. 17. Egy kerek kőszobor töredéke. Magassága 60 cm. Ó-Budán, Tavasz-u. 4 szám alatt dr. Unger Manó orvos házépítése alkalmával 1904-ben találták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom