Budapest Régiségei 8. (1904)

Éber László: Középkori és renaissance emlékek Budapest területéről 49-84

Si A következő lapokon fővárosunk területéről származó és legnagyobbrészt kiadatlan vagy nem kielégítő módon közzétett néhány szobrászati emlék ismertetését és képét adjuk. Ez emlékek kevés kivétellel a budai várban végzett építkezések alkalmából kerültek napfényre és nagyrészt a Fővárosi Múzeumba és a Nemzeti Múzeumba kerültek. Bár természetöknél fogva kizárólag töredékek és épen nem alkalmasak arra, hogy szoros összefüggésbe fűzhetnők őket, mégis összességökben becses adalékok fővárosunk művészi múltjának ismeretéhez és részben még mai állapotukban is figyelemre méltó művek. Középkori szobrászatunknak talán legrégibb emléke egy sárgás, kemény mészkőből faragott dombormű, a mely a tabáni római katholikus plébániatemplom belsejében, a fő bejárattól jobbra, az orgonakarzat alatt a falba van beeresztve, (i. kép.) «Mindenképen a legérdekesebb emlék, a mely a mai székesfőváros hajdani románkori művészetéből napjainkig fönmaradt» — mondja első ismertetője.* Első pillantásra meglátszik, hogy nagyobb darabnak a töredéke. A meglehetős épségben fönmaradt rész Krisztust ábrázolja. Krisztus 32 centiméter átmérőjű bemélyített medaillonban széken ül. Bal kezében könyvet tart, jobbját, a mely azonban nagyon meg van rongálva, fölemeli. Feje mögött keresztes dicsfény képezi a hátteret. Az arcz a test többi részéhez képest föltűnően nagy, formáiban igen durva. Kellemetlen hatását még növeli az a körülmény, hogy orra letört és az arcz különben is meg van rongálva. Sajátságos Krisztus ábrázolása csupasz, szakálltalan arczczal, holott a román művészetben már a szakállas Krisztus typus az általános. A durva formákkal ellentétben a kivitel nagyon finom, a mi nyilván a kis mérettel áll összefüggésben és bizonyos tekintetben a középkori kisplastika műveire emlékeztet. Krisztus középen elválasztott haja egyenletes, symmetrikus hullámokban húzódik jobbra-balra. Organikus ábrázolásra való törekvést árul el a homlokcsont és a szemek gödreinek a föltüntetése, viszont csudálatos gyöngeség nyilvánul az óriási előre álló fülek alkatában, a melyeket a művész az ábrázolás világossága kedvéért, a saját könnyebbségére, nem a természetes helyzetben, rövidülésben, hanem mintegy kiterítve faragott ki. A test alkata igen gyönge. A nyak eltűnik a hatalmas, vaskos áll alatt. A vállak keskenyek, a mell lapos, a karok különös módon ki vannak csavarva és könyökben majdnem teljes derékszögben megtörve. A mint a fej rengeteg * Divald Kornél, A régi Buda és Pest művészete a középkorban. Műtörténelmi és topographiai tanulmány (A Szent-István Társulat tudományos és irodalmi osztályának felolvasó üléséből, 41. szám), Budapest, 1901. 22. 1. V. ö. Divald, Budapest művészete a török hódoltság előtt (Budapest, 190J), 17. í.