Budapest Régiségei 8. (1904)

Hampel József: Thrák vallásbeli emlékek Aquincumból 3-47

Il Csakhogy a hal jelentőségében is találunk változatosságot. Legünnepélye­sebb az a szerepe, mikor a két lovas közt a háromlábú szertartásos aszta­lon az egész compositio közepén foglal helyet. A korongos ólomlemezek közt is van kettő (d, e), a hol ezen a helyen jelenik meg a hal. Más leme­zen {a) nem e főhelyen, de csupán egyenértékűen egyéb symbolumokkal szerepel a hal s az asztal. io. ábra. Domborműves kőtáblácska Dunapentelérő! an. múzeumban, V4 nagys. Lsd. Arch. Értesítő 1903. j?i. A ló lába alatt, úgy miként a «harmadik kabir», csupán a mitroviczai lemezen és analógiáin jelenkezik ; azonkívül a legalsó mező bal végén még egyszer ismétlik megszokott helyzetében a háromlábú asztalon, sőt néha har­madszor is, a harmadik sor középső jelenetében az isteni étkezésnél a nagy tálon ábrázolják. ; A lovas szentek között rendesen női alakot látunk. Ez bizonyára isten­ség, melyhez a lovas szentek is tisztelettel közelegnek; gyakran üdvözlik kéz­mozdulattal, néha még rhytont is emelnek, mintegy ünnepélyes italáldozattal szentelvén meg jelenlétét. A női istenség oly lényeges alkatrésze a három­Budapest Régiségei. VIII. S

Next

/
Oldalképek
Tartalom