Budapest Régiségei 7. (1900)

ÉRTESÍTŐ - A Tanács 60.673. sz. határozata 169-170

IÓ9 zoló mozaik tavaly pénzhiány miatt már nem volt kijavítható, azt tehát az idén múlhatatlanul restaurálni kell. Hasonlókép az idén fogjuk az amphitheatrum falait a szokásos módon a to­vábbi nagyobbmérvű pusztulás ellen biztosítani. Mint más években, úgy tavaly is kétszer volt nagy tisztogatás ; tavaszszal 4 héten s őszszel 2 héten át folyt a gaz kiirtása, mely a falakban s a falak között fölburjánzott. E czélra 376 frt 30 krt költöttünk. A Budapest Régiségeiből tavaly a VI. kötet jelent meg. A VII. kötet pedig sajtókészen áll a következő tartalommal : Kuzsinszky Bálinttól «Az újabb aquincumi kőemlékek», «A Dunában lelt ókori sisak», Éber Lászlótól «Aquamanile a fővárosi múzeumban», Gohl Ödöntől «Budapest emlékérmei» II. rész, Áldássy Antaltól «Buda városa, mint a baseli zsinat székhelye». Ezeken kívül szándékozom ezúttal először még mintegy 1 és fél ívet az aquincumi és fővárosi múzeumok történetére vonatkozó mozzanatok, a hatóság közérdekű határozatainak, jelentéseim s kisebb leletek publikálására szentelni. Az ásatások látogatásának illusztrálására meg­bízható adatokat nem közölhetek, az idén azon­ban április i-seje óta legalább azon látogatók számát jegyzik, kik a múzeumot megnézik. A ven­dégkönyvbe nem mindenki irja be nevét, mégis a tavalyi évből 189 külföldi látogató neve talál­ható benne. Még fölemlíthetem, hogy a lembergi philologiai társulatban október 28-án Homme Szaniszló az aquincumi ásatásokról felolvasást tartott. Az aquincumi múzeum és ásatások dotáczió­ját a központ s a III. ker. elöljáróság felesen kezelik. A központ 2540 forintot tartott fönn a személyi kiadásokra, a szolga ruházatára, a mú­zeum-épület biztosítására s a Budapest Régiségei költségeire. Tényleg kifizetett személyi kiadások czímén 1240 frtot, ruházatra 57 frt 20 krt, biz­tosításra 8 frt 26 krt, a Franklin-Társulatnak a Budapest Régiségei V. köteteért 621 frt 76 krt, a VI. köteteért 597 frtot, az V. kötet illusztrá­lására Weinwurm Antalnak 299 frt 95 krt, a VI. kötet illusztrálására ugyanannak 265 frt 78 krt, Divald Károlynak 35 frt 26 krt s szerzői honoráriumokra 375 frtot. A túlkiadás 960 frt 21 kr. volt, de a megelőző években akkora meg­takarítások történtek, hogy a múlt évre fentar­tott összeg nemcsak ezen túlkiadást fedezte, ha­nem fedezte a III. ker. elöljáróságnál mutat­kozó 129 frt 12 krnyi túlkiadást is, továbbá épen megmaradt 1899-ről az idén megjelent VII. kötet számára 1200 frt, sőt a főszámvevő 1150 frttal megtakarítás czimén a főváros bevételeit szapo­ríthatta. A III. ker. elöljáróság 1840 frtot kezelt, mely azonban kevésnek bizonyult az ezen összeg ter­hére menő kiadások fedezésére, úgy hogy 129 frt 12 kr. túlkiadás mutatkozott az év végén. A túlkiadást leginkább a Krempel-malom előtt talált mozaik áthelyezésével járó, előre ponto­san ki nem számítható költségek okozták. A III. ker. elöljáróság kimutatása szerint az egyes ki­adási tételek a következőkép alakultak: 1. Rendszeres ásatásokra .... .... 677 frt 25 kr. 2. A romok conserválására és az ásatási terület tisztántartá­sára ... ™ .... „,, .... 376 « 30 « 3. Új bódéra, a kerítés kijavítá­sára, a múzeum berende­zésére és a mozaik áthe­lyezésére.,., .... .... .... .... 641 « 73 « 4. Régiségek beszerzésére, fu­varra .... .... 193 « — « 5. A könyvtár gyarapítására 18 « 80 « 6. Vegyes kiadásokra.... .... .... 67 « 79 « Az elmúlt évben ezek szerint a Régészeti ása­tások és azok fentartása czímén kiadott összeg. 5475 frt 08 kr. volt. A folyó évre a dotáczió ugyanaz, mely a ta­valyi költségvetésben szerepelt, a tételekben sincs változás : 1. A vezető tiszteletdíja .... 1400 korona 2. A szolga fizetése .... .... 1080 « 3. Ruházata .... .... .... .... 200 « 4. Ásatás .„. .... .... .... 2000 « 5. Falak conserválása .„. .... 360 « 6. Az ásatási terület tisztán­tartása .... .... .... .... 600 « 7. Szerszámok .... .._ .... 60 « 8. Régiségek vásárlása, fuvar 200 « 9. Könyvtár .... .... ..„ „.. 160 « 10. Öntözés.... .... .... .... 200 « 11. Vegyes.... .... ..„ .... .... 100 « 12. Budapest Régiségei VIII. kötete .... .... .... ™ 2400 « Összesen .... 8760 korona A bizottmány előterjesztésére a Tanács 1900. évi augusztus hó 16-án tartott ülésében követ­kezőkép határozott (60,673. sz. a.): Budapest Régiségei. VII.

Next

/
Oldalképek
Tartalom