Budapest Régiségei 7. (1900)

ÉRTESÍTŐ - A Tanács 26.574. sz. határozata 166-167

íóó épület tatarozása kívül-belül még mindig folyik. De remélhetőleg ezzel is elkészülnek egyszer s akkor nincs akadály, hogy legalább a meglevő anyagnak az a része, mely múzeumba való, illő módon elhelyeztessék a termekben. Az idei 3400 forintos dotáczió, melyből 1203 forintot a személyi kiadások fölemésztenek, na­gyobb részében bizonyára a bútorzatra, képkere­tekre, modellek fölállítására és kijavítására fog kelleni; arra, hogy a hiányokat újabb tárgyakkal is pótoljuk, számításom szerint legfölebb 1200 forint marad. Le is mondtam arról, hogy a mú­zeum a maga egészében egyhamar elkészülhet ; egyelőre arra törekszem, hogy még ez évben legalább az az osztálya készüljön el teljesen, mely Budapestet egészében és részeiben, régi épüle­teit, tereit képekben, modellekben, fenmaradt épí­tészeti részleteiben bemutatja. Az eddig készített festmények is ezen osztály köréből valók ; a hiányok azonban itt is még mindig igen nagyok s igen kétséges, hogy az említett 1200 forint azok pótlására elegendő lesz-e ? Ezen osztályon kívül még leghamarább elkészülhet a régi tér­képek csoportja s az, melybe a város adminisz­trácziójára, czéhéletére vonatkozó emlékek tar­toznak. A mi idevágó anyag ugyanis található volt, azt már mind összegyűjtöttem. A város iskolaéletét, jelentékenyebb technikai alkotásait feltüntető csoporttal legalább addig kell várni, mig a párisi kiállításra küldött tárgyak vissza­kerülnek. A képtár is, melybe kizárólag a városi vonatkozású olajfestmények kerülnek, könnyen megvalósítható, mihelyt a képeket a hivatalok, a hol ez idő szerint díszlenek, rendelkezésre bo­csátják. Leghiányosabbak a városszabályozási ter­vek, az egyházi emlékek, a város történelmi vo­natkozású képeinek és emlékeinek és a főváros körül érdemeket szerzett férfiak galériájának ter­vezett csoportja. Ezek megalkotása igazán attól függ, kész-e és mennyivel kész a főváros ható­sága a múzeum dotáczióját emelni. A Tanács a bizottság előterjesztésére aztán 1900 szeptember hó 13-án 26,574. sz. alatt a következő határozatot hozta: A fővárosi múzeum- és könyvtárbizottság elő­terjesztése alapján tudomásul veszi a Tanács Kuzsinszky Bálint dr.-nak, a fővárosi múzeum ideiglenes igazgatójának azon jelentését, mely­lyel a fővárosi múzeum berendezése érdekében eddig történtekről beszámol s az összegyűjtött anyagot ismerteti. Nevezetesen tudomásul veszi a Tanács, hogy az egyes hivatalokban szétszórtan elhelyezett összes muzeális tárgyak összeirattak, s ezek kö­zül az alkalmasak, s a múzeum ideiglenes igaz­gatója által kiválogatottak, a múzeum elhelyezé­séreszolgáló városligeti régi műcsarnok-épületbe át is szállíttattak. Ilykép nagyjában már együtt lévén az anyag, mely a fővárosi múzeumnak alapját fogja ké­pezni, s melylyel a múzeum berendezése meg­kezdhető lesz, a bizottság előterjesztése alapján kimondja a Tanács, hogy első sorban a mú­zeumnak az az osztálya rendeztessék be telje­sen, mely Budapestet egészében és részeiben, régi épületeit, tereit képekben, modellekben, fen­maradt építészeti részleteiben bemutatja. Ez osz­tályon kivül berendezendő lesz még a régi tér­képek csoportja s az, a melybe a város admi­nisztrácziójára és czéhéletére vonatkozó emlékek tartoznak. Tudomásul veszi továbbá a Tanács, hogy ezen­felül még a képtár volna berendezhető, a mely­ben a bizottság javaslata szerint első sorban a Benczur-féle nagy történeti festmény nyerne elhelyezést. Az e felett való döntést azonban a Tanács függőben tartja azon időre, a mikor a tan. VII. ügyosztály a már nyert felhiváshoz ké­pest előterjesztést fog tenni arra nézve, vájjon a teli hidegekre való tekintettel olajfestménynek a fővárosi múzeum épületében való elhelyezése megengedhető-e ? A múzeum czéljaira a folyó évben rendelke­zésre álló, valamint a jövőben rendelkezésre bo­csájtandó összegek első sorban a fentemlített három osztály s illetőleg a képtár berendezé­sére, s az ezen osztályokból hiányzó tárgyak pótlására lesznek fordítandók. Minthogy azon­ban kivánatos, hogy mindezen pótlások és be­szerzések bizonyos terv szerint történjenek, fel­hívja a Tanács Kuzsinszky Bálint dr. igazgató urat, hogy ezen beszerzésekről mielőbb tájékoz­tató programmot mutasson be, megjelölve ebben a beszerzéseknek szükségesség szerinti sorrend­jét, s meghatározva egyúttal ama összeget is, a melyre a legközelebbi jövőben e czélból szükség lesz. A múzeum elhelyezésére szolgáló városligeti

Next

/
Oldalképek
Tartalom