Budapest Régiségei 7. (1900)

Éber László: Aquamanile a Fővárosi Muzeumban 85-97

m mely a román művészetnek a sajátsága. Megközelítőleg hengeres idomú teste előre vastagodik. Hátulsó czombjai gyönge átmenetben nyúlnak ki a testből, a. lábak alkotása alig természetes, oldalt nagyon is laposak, hátul keskenyek, szinte élben végződnek, csánkjuk erősen kiáll. Az első lábak jobban szét vannak vetve, mint a hátulsók. Három-három ujjal vannak ellátva, a melyek közül a középső erősen kidomborodik, míg a hátulsó lábak egy lapos tagban pataszerüen végződnek. Az ábrázolás kezdetleges, kevéssé természetes volta daczára is az állati testben rejlő ruganyosság már a lábak helyzetében is kifejezésre jut. Az oroszlán első lábaival szélesen megveti magát, hátulsó lábai hátrafelé feszülnek, mintegy készenlétben a mozgató erő kifejtésére. Hosszú farka, melynek töve bemetszett vonalakkal van jelölve, ívben hátrakanyarodik, majd a hátulsó jobb láb csánkjátói kezdve hozzásimul az első lábszárhoz és rajta bojtban végződik. Technikai szempontból már a farkon is figyelemre méltó az öntés szabatossága, finomsága, ha teljesen híjával van is azoknak a már ornamentális jellegű mellékes képzéseknek, a melyek a XIV. századtól kezdve olyan változatos, gyakran valóságos növényi formákban épen ezen a helyen lépnek föl. Az aquamanile készítője az első részek, a szügy, a nyak és a fej kidolgozására fektette a fősúlyt. Ezekben teljességgel jellemző módon jelentkezik az az oroszlántipus, a mely a román stílusú monumentális művészetben is, különösen az egyházak kapuzatainak az oszlopait hordozó oroszlánok alakjaiban megvan. Erősen stilizált ábrázolás ez, az éles, megkapó jellemzésre való törekvést nem lehet félreismerni, de nagyon meglátszik; hogy készítője nem a természet, hanem a hagyomány, régibb ilyennemű ábrázolások után dolgozott. Aligha látott valaha eleven oroszlánt és a tudatában élő egészen konvenczionális, túlzott jellemző vonásokkal ellátott, a mellett természetesen a vízöntő edény tektonikai szükségleteihez alkalmazott állatideált állítja elő. Az oroszlán szügye erősen előre domborodik és yi cm. átmérőjű kerek nyilassal van ellátva. Ezt a nyilast, tekintve azt, hogy az oroszlán fején is van nyilas és hogy szájából cső vezet ki, bizonyosan utólag alkalmazták reája és csap beillesztésére szolgált. Ilyen, csappal ellátott aquamanilék a múzeumokban gyakran előfordulnak. E készülék , által a víz kieresztése kényelmesebbé vált, hiszen a csupán fölső nyilasokkal ellátott példányokat a kiöntés alkalmával előre kellett hajlítani. Ez a változtatás aligha nem azzal áll összefüggésben, hogy a szóban forgó darab az egyházi használatból világiba ment át, a templom készletéből ebédlő pohárszékébe került. Étkezés közben forró vizet is szoktak az ilyen edényekbe önteni és a szájból kitóduló gőz még érdekesebbé, fantasztikusabbá tette az állat alakját. Az oroszlán erős, vastag nyaka teljesen függélyesen emelkedik, A nyakon a sörény gondosan mintázott, csak kevéssé kidorri-