Budapest Régiségei 7. (1900)
Éber László: Aquamanile a Fővárosi Muzeumban 85-97
A mióta az emberiség megtanulta azt, hogy a fémeket czéltudatosan hasznára fordítsa és az érczöntés és a kovácsmesterség kifejlődött, az érezek megmunkálása szakadatlanul, évezredeken keresztül, a világtörténet minden viszontagsága között föntartotta magát és a szerszámok meg fegyverek előállításán kívül mint művészi ipar akkor is érvényesült, mikor a művészi tevékenység egyéb ágaiban hanyatlást vehetünk észre. Különösen feltűnő módon nyilvánul ez időszámításunk első évezredének második felében, a régibb középkorban, mikor Európaszerte nemcsak a politikai élet terén uralkodtak egészen új viszonyok, hanem a kulturális élet egyéb mozzanataival kapcsolatban a művészetben is az alkotásnak egészen új föltételei, új áramlatok lépnek föl az előző korszak, az ókor művészetéhez képest. Az ókori szobrászatnak általában és legfejlettebb nyilvánulásának, a görög szobrászatnak, majd a római plasztikának anyaga első sorban a kő volt, legfőbb czélja, törekvése az emberi alak ábrázolása nagyban. Az ókor a monumentális jellegű kőszobrászatnak a kora. Az antik élet, világfölfogás, művészet elhanyatlása után más elemek, más eszmék, más munkások lépnek a művészet terére. A középkori művészet hosszú, bonyolódott fejlődési folyamatnak, számos tényező közreműködésének az eredménye. E tényezők között a legfontosabbak a bizánczi művészet és az a művészi tőke, a melyet a népvándorlás germán törzsei hoztak magukkal dél felé. Nagyon jellemző körülmény, hogy mind a kettő mint kisplasztika, művészi ipar érvényesül a szobrászat terén. Egyrészt elefántcsontfaragványokkal, az ötvösség alkotásaival és zománezos művekkel találkozunk, másrészt a jövevény barbárok többé-kevésbbé díszes holmijával, szerszámaikkal, fegyvereikkel, ruházatuk kellékeivel, csatokkal, fibulákkal. Azokban az évszázadokban, mikor a kőfaragás gyakorlata jóformán teljesen veszendőbe ment, legföljebb mint a római szobrászat késő, elkorcsosodott maradványa lappangott, mikor a monumentális képességes maga az akarat is kiveszett, az ércztechnikának csodálatos módon fejlett fokával találkozunk, ha egyelőre csak olyan alkotásokat is hoz létre, a melyek alig tartoznak a szobrászat körébe.* * Az érczplasztikának ezt a fölényét érdekesen tünteti föl Clemen, Merowingische und Karolingische Plastik táblázata, Bonner Jahrbücher, 1892.