Budapest Régiségei 7. (1900)
Nagy Géza: Az eskütéri sisak 67-83
74 E lelet, melynek korát az egyik halomban a tárgyakkal együtt talált Antoninus Pius- vagy Marcus Aurelius-féle ezüst dénár után a II. század végére vagy a III. század elejére, tehát a Tiszavidék jazyg időszakának kellős közepére tehetjük, többféle vonatkozásban van sisakunkkal Itt is megvannak a sisak jellemző álékkövei; a Borsa-halomban 30 nagyobb darabot találtak belőlük. Egy része hossznégyszögű, mint a sisakon levő zöld kövek, más része kerek vagy tojásdad, kidomborodó fölülettel ; szinük sötétzöld vagy sötétbarna ; egy, melynek széle sárga, közepe zöld, fehér sávval van ellátva; idomuk és anyaguk, az üvegpaszta, megfelel a sisak ékköveinek, míg a germán ékszereken levőktől különbözik, ez utóbbiakon értékesebb köveket, rendszerint gránátot s almandint, nagyobb ékköveknek pedig gömbölyded vagy tojásdad sardonyxot, karneolt s hegyi kristályt alkalmaztak. Ez a 30 kő nem volt ékszerbe vagy más tárgyba foglalva, magukban találtattak s ha valamire voltak alkalmazva, az valami porlandó anyag, bőr (öv) vagy fa (paizs) lehetett. De előfordul a rekeszes technika is, a lelethez tartozik 17 apró arany gomb, melyek mindegyikébe kerek zöld üveg van foglalva oly módon, hogy a gombfej egész fölületét betölti az ékkő. Mint láttuk, a sisakon is, a jász-alsó-sz.-györgyi leletben is gyakori a zöld színű ékkő, a mi hiányzik a germán leletekből ; ez nem véletlenség, hanem megvan a jelentősége ; a keleti népeknél régtől fogva kedvelt ékkő a türkisz, a kaukázusi alánok népvándorláskori emlékeiben is megtaláljuk,* a magyarországi jazygok azonban egykönnyen nem juthattak türkiszhez, pótolták tehát zöld üveggel. Az eskütéri sisaknál alkalmazott technikai eljárásmódnak azon nemét, hogy a vastárgyat nemesebb fémből, ezüstből vagy aranyozott ezüstből készült vékony lemezzel vonták be, a jász-alsó-sz.-györgyi leletnek egy paizsbogláránál találjuk. Volt a leletbén egy másik paizsboglár is s ebből azt látjuk, hogy a paizst, a mi eredetileg nem tartozott a szarmaták fegyverei közé, a közepén alkalmazott hegyes csúcsú umboval együtt a jazygok átvették a germánoktól, kiknek egyik ágával, az Ipoly-Garam és Vág-Morva közti vidéken, a Duna északi partmellékén lakó kvádokkal századok óta fegyverbarátságban éltek. Az a körülmény, hogy a paizsboglárnak a III— IV. századbeli jazygoknál való elterjedését a jászalsó-szentgyörgyi lelet alapján megállapíthattuk,** a fentebb már említett és szintén nemes fémmel (arany lemezzel) bevont s a sisakkal egyezően ponczolt díszítésű herpályi paizsboglárnak is a III— IV. századbeli jazyg emlékcsoportban jelöli * Chantre E. id. m. III. k. XIX. t. 6. sz. ** Előfordul különben már II. század elején a Trajan us dák hadjáratának hadi zsákmányai közt. L. Cichorius Konrád: Die Reliefs der TraianSäule- Berlin. 1896, Taf. II— III.
