Budapest Régiségei 7. (1900)

Nagy Géza: Az eskütéri sisak 67-83

A budapesti Duna-mederből már sok érdekes régiség került napvilágra, de egyik sem mérkőzhetik azzal a rómaikori barbár sisakkal, melyet 1898 június 2 5-kén az eskütéri hid építése alkalmával a pesti oldalon levő hidoszlop alapozásakor a Dunao-pontja alatt 3.5—3.8 méternyi mélyen elterülő homokos kavicsrétegben találtak s a mely sisakot aztán hivatalból a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának küldtek meg. A sisakot, melynek szines képéhez a duczokat az Archaeologiai Értesítő szerkesztője szives volt rendelkezésünkre bocsátani, a rárakodott homok- és iszapréteg meglehetősen megrongálta. Anyaga vas, külseje azonban aranyozott ezüst lemezzel van bevonva, melyet rekeszekbe foglalt zöld, fehérsávos sötét viola- és tejszínű álékkövek díszítenek. Idoma féltojásdad ; hosszátmérője 24 cm., szélességben 17 cm. Magassága a legrongáltabb oldalon 13 cm., a fültakaróval együtt 23.5 cm. Közepén, a homloktól a fejtetőn át a tarkóig, széles szalagból álló alacsony taraj vonul végig; a hol a taraj végződik, a sisak alját befelé ugró széles szalagszegélyzet veszi körül, melyet egy hasonló szélességű kiálló szalag választ el a fültakarótól; a két szalagot elől a sisak nyilasánál a szemöldök irányában csúcsba futó kettős félkörív vágja keresztül. Két oldalt fültakaróval, a fejtetőn mindkét oldalt s a taraj alján csatalakú bokrétatartóval van ellátva ; egyik fültakaró letört, homokos kavicscsal és iszappal egészen elborítva a sisak belsejében találták, úgy hogy csak a kavics és iszap kitisztítása után tűnt elő. A sisak alja, a taraj és az ékkövek melléke, valamint a fültakaró ponczolt diszítéssel van ellátva, a mi gyöngysoros keretbe foglalt gömbösvégű félkör-, központi kör- és gömbsorból, apró x-ekből s háromszögalakban rendezett apró gömbökből áll. Alakos díszítés csak a sisak aljának szegélyzetén fordul elő, mely lehetővé teszi, hogy ezen alig egy-két példányból ismert, eddigelé pontosan meg nem állapítható korbeli sisaktipusnak, a mit a németek inkább csak sejtésképen mondtak Karolingkorinak (VIII—

X. század), teljes bizonyossággal meghatározhassuk az idejét. Az alakok ugyanis minden kétséget kizáró módon azt bizonyítják, hogy az egész római provinciális készítmény, viszont a rekeszes álékkövek használata arra vall, hogy a rómaiak nem maguk, hanem barbárok számára készítették.