Budapest Régiségei 5. (1897)

Gömöri Havas Sándor: A Nagyboldogasszonyról nevezett budavári főegyház 13-42

római, gyakran föliratos és domborművű kövekre ne akadnának. Bőven részesült Aquincum köveiből maga a várhegy és általában a mai Buda. Föltaláljuk azokat a főegyház és más templomok, valamint középületek falaiban. Bizonyosak lehetünk benne, hogy Hunyady Mátyás saját építkezéseinél fölhasználta ezeknek javát, minek is keresték volna másutt, midőn itt egész közel és már készen nagy mennyiségben volt meg, a mi kellett. Midőn azután a török foglalás és a várnak sokszori visszavívása alkalmával különösen Ó-Budán az egyházi és világi középületek mind elpusztultak — mert előbbi birtokosaik és lakóik elmenekülvén, az üresen maradt épületekről az ott táborozott katonaság a faneműeket elhordotta és föltüzelte, és a puszta falak csakhamar romokká változtak át — akkor az épületkövek is lassankint elkallódtak, a törökök, később pedig a császáriak ezen anyagot a vár erődítéseinél és más középületeknél használták föl, miről a meglevő várfalakra, és a lebontásra kerülő régi nagyobb épületekre vetett egy tekintet meggyőz bennünket. Azért tévedés volna azt hinni, hogy mivel a várban, a főegyház közelében is egy-két római feliratos kőre akadtak, a várhegy már a rómaiak korában is megszállva volt. Ezeket'a többivel együtt elhozták Aquincumból és beépítették. Az újabb időben a régészet egyik-másik kedvelője gyűjtötte is az emlékeket. Gr. Almássy József, kir. kamarai volt elnök, a húszas években bécsikapu-utczai házának, most a gr. Zichy-féle háznak egész lépcsőházát szebbnél-szebb föliratos római műemlékekkel rakatta ki. A Rókus-utczában Gyertyánffy István tulajdonát képező kertben, mely az előtt egy püspök tulajdona volt, szintén több ily emlék van fölállítva. És vannak egyes példányok másutt is, melyek mind Aquincumból kerültek ide. A főegyház közvetlen közelében azonban, a derékhágó felső déli oldalán a leásás alkalmával akadtak másnemű «műemlékre» is, mely szomorú világot vet a múlt időkre. A kegyetlenség művének emléke volt ez, mely immár elpusztult, de nem hagyhatjuk följegyzés nélkül. Egy földalatti boltozatban emberi csontvázak voltak összehalmozva. Ezektől oldalt egész szabadon egy csontváz feküdt, egyik lábszárán egészen megrozsdásodott nehéz békó-lánczon volt kötve a falhoz. A szerencsétlen embernek tehát ez volt börtöne és iszonyat fogja el az embert, ha meggondolja, mily testi és lelki kínokat állott ki talán éveken át a kegyetlenségnek ezen áldozata, a levegő és világosság nélküli üregben, szinte mozdulatlanul, örökös bűzben és rondaságban. A vademberek által halálra kínzott foglyok, a circusban a fenevadak által széttépett emberek kimúlása még boldogságnak nevezhető, mert rövid ideig szenvedtek — az ide vetett élő halottnak elképzelhetlenül kínos hosszú vonaglásához képest. Nem tudjuk ki volt