Budapest Régiségei 4. (1892)

Hampel József: Az eraviscus nép és emlékei 31-72

függetlenségüket holmi véres háborúban megvédték volna, vagy hogy a rómaiak kénytelenek lettek volna várakat és városokat ostromolni, mint a Dráva-Száva közben a pannonok legyőzésekor. Sőt ellenkezőleg igazolt a föltevés, hogy maguk a független barbárok kérték a római megszállást, és hogy ez erőszak nélkül ment végbe. Mikor azután ők is belejutnak a provincziális kötelékbe, megszűnik önálló pénzverésük és államuk politikai kerület szerepére sülyed. Egyébként népegyéniségüket alig bántotta a római hatalom, a miről későbbi századokból fönmaradt emlékeik is tanúskodnak. Ptolemasus az új tartományban — Alsó-Pannoniában — hat népet ismer, közülük négy bírja a tartomány nyugoti, kettő keleti részét, ez utóbbiak közül éjszakra vannak az Eravisci ÇdçaviGxoi) délre a Scordisci.* Két irányban tehát ismerhetjük népünk területének határát: a Duna folyása éjszak és keletfelől határolja. Nem érthető, mikép lehetett az ő területük fekvését annyira félreismerni, mint tette Mannert, mikor Eszék tájékán a Duna és Száva közé eső sarokban képzeli az «arabisci» lakóhelyét.** Viszont nem látszik elfogadhatónak Salamon nézete sem, a ki hajlandó az eraviscusoknak tulajdonítani Pannónia inferior egész keleti részét le a Dráváig.*** Érthető e föltevés indító oka. Az utak távolsági jelzését délre körülbelül a Dráváig Aquincumtól számítják a rómaiak. Igaz, de Alsó-Pannonia egyéb utain is ugyanonnan indul ki az útjelzők számozása és tart a provincia határáig, pedig mint tudjuk, a provinciát egészben hat nép lakta. Belé kell tehát nyugodnunk abba a gondolatba, hogy Pannónia inferiorban az eravisci-n kívül más népek is léteztek és mivel ezek nyugotra és délre csatlakoztak, szűkebb területre kell az eraviscusokat szorítani, mint a minőt nekik Salamon hajlandó volna juttatni. Délre talán a Balaton és Duna között létezett rengeteg mocsarak és erdők képezték a természetes határt a scordisci törzs felé ; nyugotra nem igen volt ily természetes határ és minden, a mit erre felé tudhatunk, arra szorítkozik, hogy a mai Székes fejérvár vidéke még az ő területökhöz tartozott. így tehát a mai Tolna megye éjszaki széle, Fejérmegye jó darabja, Pest, Esztergom és Komárom megyék dunántúli része képezhette az ősi eraviscus országot. Szomszédjai éjszakra a Dunántúl a Cotyni, Cytni és Osi, a Duna jobb partján az Asali és Amantini, a Vértes- és Bakonyhegyekben pedig a Hercuniates és talán az * Cl. Ptolemasus Geogr. ed. Müller i88j. I. 296— J02. II. k. XV. fej. , ** Mannert Geogr. II. kiad. III. köt. 569. 1. *** Salamon, Budapest története I. 116. (az araviscok) . . . nemcsak Budához közel tartózkodtak, hanem annak természetes geographiai megyéjét lakták, mely a budai hegyektől le a Dráváig s nyugat felé a Balatonig terjed .... a rómaiak ebből kiijön tartományt is alkottak.