Budapest Régiségei 4. (1892)
Hampel József: Az eraviscus nép és emlékei 31-72
3 6 Nevük az érmeken máskép szól, mint az íróknál és az emlékeken. Az érmeken változik a RAVISCI és a RAVIT fölirat, egy példányon IRA^SC olyasható. E helyesírási ingatagság azt engedi sejteni, hogy a kik az érmek bélyegeit vésték, nem voltak írástudók ; oly jelenség, melyet a középkor érmészetében is tapasztalunk. Plinius eraviscusokról, Tacitus araviscusokról szól és a II. és III. századi föliratokban is változik a kezdő hangzó, hol E, hol A. A modern írók legtöbbjei az Araviscus alakot tartják helyesnek és a nép nevét az Arabona névhez fűzik.* Két hivatalos föliratban, mely mindkettő a római hatóság és a bennszülöttek ellenőrzése mellett keletkezett, az Eraviscus forma szerepel és ez elég indok arra, hogy legalább a későbbi időre ezt fogadjuk el helyesnek. Néprajzi hovatartozásuk a régi írók alapján nem tisztázható. Plinius nem nyújt támpontot e kérdés eldöntésére. A mit az ő szavaiból Mannert ki akart olvasni,** hogy «az eraviscus nép az egykor hatalmas scordiscus nép egyik alosztálya», azt nem bírjuk azokban fölismerni. Plinius megelégszik azzal, hogy azokat a pannóniai népeket fölsorolja, melyekről kútforrásai alapján tudomást szerzett, a Dráva-Száva vidékéről a Duna felé haladva, tizennégy más nép nevével az eraviscusokét is említi, a nélkül, hogy ethnikus hozzátartozásukkal törődnék. Ellenben nyilatkozik nemzetiségükről Tacitus, a ki Germaniájában ezeket mondja: «vájjon az Aravisci Pannoniába az Osi, egyik germán nemzet földjéről jöttek-e, avagy az Osi népe az aravisci földjéről Germániába vándorolt-e, még most is egy lévén a nyelvük, egyformák intézményeik és szokásaik, bizonytalan, mivel hajdan egyaránt szűkölködtek, egyaránt szabadok voltak és mindkét partnak jóban rosszban egyenlő volt a sorsa». Tacitus fölfogása szerint tehát az Eravisci népe, épúgy mint az Osi népe, germán nép volt. De mikép a nagy történetíró nem volt biztos aziránt, hogy a két szomszédos nép mikép jutott azokra a helyekre, a hol ő őket föltételezi, úgy valószínűleg arra nézve sem volt * Salamon, Budapest tört. I. 115. I. «A másik nevezetes néptörzs, mely Pannoniát lakta, az aravisc volt. — Az isc végzet celta eredetre mutat. Az araviscok, vagy némelyek szerint eraviscok, a mennyire Ptolemasus határozatlan leírásából tájékozhatjuk magunkat, a Duna mentén Budától Eszékig lakhattak, a hercuniátokkal együtt. A Dráván túl laktak a scordiscok. Ezen népek lakhelye megvolt hát még Krisztus után 140-ben is, bár korábban máshonnan költözhettek ide. Az araviscok, nem lehetetlen, azelőtt az Arav, vagy Arabó folyó mellett laktak, s aravisc annyit tett, mint az Arav mellől kiköltözött nép.» ** In dem östlichen Winkel zwischen der Donau und Save lernen wir durch den einzigen Ptolemseus noch kennen die Arabisci nördlich, von der Drave an in der Umgegend von Essek. Sie sind wohl nur eine Abtheilung des zweiten Volkes, der Skordisci, welche Ptolemasus in den südöstlichen Winkel, in das heutige Syrmien, stellt. Dass sich Ueberreste des einst mächtigen Volkes erhalten haben, wissen wir durch Appián. (Illyr, C. j.), aber ausser Ptolemseus bemerkt kein Geograph ihre beschränkte spätere Stellung. Mannert, Geogr. der Griech. u. Römer. II. kiad., III. köt. 1820. Ç69. (Pannoniába a Dráván innen az Aravisci mellé az Amantinit és Hercuniatest teszi.)
