Budapest Régiségei 3. (1891)

Gömöri Havas Sándor: Budapest multja és a királyi várak Ó-Budán 3-40

nelmet, levonhatjuk a tanulságot. A 223 év alatt, míg a\ avarok uralma tartott, ők képellek a válaszfalat, a németek és szlávok köpött hatalmas ék gyanánt betolva magukat a két faj kö\é. A mint Nagy Károly ledöntötte e válaszfalat, kitört a háború egyfelől-a bolgárok és frankok, t. i. az Ausztria-, Stiria- és Karinthiában letelepült németek, későbben pedig a felső Morvánál erőre kapott Svatopluk között. A bolgároktól elszakadtak a Bodricok, Kucsánok és Timocsánok — megannyi szláv törzs — sa németeknél kerestek menedéket. Ezeket üldözve és visszakövetelve a németektől, a bolgárok 824—828-ban fegyveres kézzel átkeltek a Dráván, megütköztek Lajos német császárral, és rabolva, pusz. títva, mélyen behatoltak Pannoniába, az avarok előbbi földjére, egész a Balatonig. A németek szerencséjére a bolgárok ez időtájban megtámadták a horvátokat, a szerbeket és a többi szláv törzseket is. meghódítani akarva őket ; de a görögöktől sem lévén nyugtok, a németek ellen nem léphettek föl nagyobb erővel. Ezek után igazoltnak tarthatjuk a föltevést, hogy a németek a hozzájuk menekült három szláv törzset a karinthiai szélek és a Balaton nyugati partjai közé telepítették, mintegy vedül az ide már becsapott és terjeszkedni akaró bolgárok ellen. A mai Szalavár helyén hajdan római erőd vagy castrum állott ; ennek maradványain építették föl az akkor frankoknak nevezett németek Moosvagy Mosaburgot, és már alig egy évtized múlva (861) ugyanitt találjuk a szláv telep élén Kocelt, a nyitrai Pribina fiát, ki a karinthiai őrgrófság hatósága alá vala rendelve; Ezen telep hirtelen keletkezését itt, hol azelőtt a szlávoknak nyoma sem volt, magunknak másképen megmagyarázni nem tudjuk. A menekültek nem térhettek többé vissza üldözőikhez, a bolgárokhoz, ezek a Balaton mellékére történt betörés után csakhamar visszavonultak, mivel a horvátok ellen intézett támadásuk nem sikerült, ezeket pedig hátuk mögött nem hagyhatták meg. A horvátok önállóan szervezkedtek, bizonyára a németek hozzájárulásával, saját fejedelmeik alatt. Midőn két évtizeddel később Arnulf, nemzetközinek nevezhető hadjáratot intézett a nyakára nőtt Svatopluk ellen', Braclav horvát fejedelem, Arnulí hű szövetségese, a horvátokkal, valamint a németek által befogadott telepesekkel és az Arnulf megbízásából általa meghitt magyarokkal csatlakozott Arnulf seregéhez 882-ben. Az antagonismus tehát a germán és a szláv faj közt, mely már előbb a Method által a pápa időleges belegyezésével behozott és egész hévvel terjesztett szláv liturgia következtében az egyházi téren kezdődött, és egyelőre a szláv papok kiűzésében nyert kifejezést, most elkeseredett fajharczban tört ki. Ebben a németség összeszedte minden erejét, segítségül híván a vele tartó délszlávokat és a magyarokat: ez utóbbiak Arnulf serege jobb szárnyának csak egy részét képezték. De ezen nagy hadjárat — az