Budapest Régiségei 3. (1891)

Gömöri Havas Sándor: Budapest multja és a királyi várak Ó-Budán 3-40

19 Nem vonjuk kétségbe, hogy a mostani Magyarországba az első szlávok a hunokkal jöhettek az V. század dereka körül ; nem önszántukból, hanem mint legyőzöttek és hadi foglyok, kikkel, valamint a meghódított és székeikből kizavart többi népekkel a hunok saját seregüket szaporították, midőn 37$ táján Európát özönvíz gyanánt árasztották el. A szlávokról, mint a hunok szolgálatában állott hadcsapatokról mélyen hallgat ugyan a történelem ; Attila korában a szlávok neve elő sem fordul, de az akkori események egybevetéséből mégis biztosan lehet következtetni, hogy Attila seregében szlávok is voltak és pedig a Dnieper és a Don torkolatai közt tartózkodott Antok nagy családjához tartozó szlávok, a hunok szomszédjai éjszak felől, kik épen akkor a góthokkal háborúskodtak. A hunok magukkal ragadták a Duna és Tisza közén régóta csatangolt és Pannoniát fosztogató szarmatákat és jazygokat is. Attila betörésével ezeknek neve a történelemben eltűnik. De a történelem hallgatása arról is meggyőz bennünket, hogy a szlávok sem számra, sem pedig jelentőségre nézve nem tűntek ki az Attila seregében együtt volt sok más nép közül, melyekről a hun királ viselt dolgaival foglalkozó történetírók megemlékeznek. Ezek közt legkiválóbbak voltak a Valamir, Theodemir és Videmer testvérek vezetése alatt volt osztrogóthok ; és a gepidák Ardarich királyuk alatt nagyszámú sereg és a többi német törzs élén. Úgy az Amalok jeles nemzetségéből származott három testvér, különösen Valamir, mint Ardarich, Attilának leghívebb barátai és legbizalmasabb tanácsadói valának, kik őt valóban szerették és haláláig hívei voltak. Attila udvarán és táborában tehát a német befolyás vala a döntő. 454-ben bekövetkezett hirtelen halála után fiai összevesztek az örökségen és sorshúzás útján föl akarták maguk közt osztani a népeket, melyeknek atyjuk parancsolt vala; ezt azonban a büszke góth királyfiak és a többi németek fejedelmei nem tűrvén, Ardarich vezetése alatt föllázadtak és véres küzdelmek után a hun uralomnak véget vetettek. Ezután következett a németség uralma a mostani Magyarországon. A góthok és kisebb néptörzsek a túl a Dunát: a hajdani egész itteni Pannoniát; a hatalmas gepidák pedig a Duna és Tisza közét, azután pedig Dáciát foglalták illetőleg kérték el a rómaiaktól és sokáig tartották megszállva. A hunok zöme visszavonulásában csak a Fekete-tenger partján állapodott meg, ott, hol előbb a góthok laktak. De ugyancsak ezen események leírásából tudjuk meg azt is, hogy sok hun maradt bent az országban, a győzőknek megadta magát, vagy elmenekült a nádasok és hegyek közé, és idővel összevegyült más népfajokkal, melyek e tájakon megfordultak volt. A VI. század első felében új vendégek jöttek az országba, ismét németek : a longobárdok hatalmas törzse, a Duna és Tisza közén keresve szállást. Itt a gepidákra bukkantak, kik Erdélyből egész idáig ellátogattak, magukénak tartva r