Budapest Régiségei 2. (1890)

Kuzsinszky Bálint: Az aquincumi ásatások, 1881-1884 és 1889 ; Függelék: az ásatások területén talált érmek leirása 75-160

«7 fal látszik határolni, melyeken túl hiába igyekszünk boltsorok nyomait felismerni. A vásárló közönség a túlsó oszlopcsarnok (V) alatt nyüzsgött. Hátterében ugyanis a boltok (labernae) hosszú sora emelkedett. Kétségkül a B utczától egészen az E utczáig terjedt. Nagyobb részük fenmaradt, még pedig szerencsére oly karban, hogy beosztásukról elég tiszta képet szerezhetünk magunknak. A válaszfalak nincsenek ugyan meg már mindenütt, de még in situ fekszenek a boltokat elölről szegélyző kőhasábok. Miként ezek tagozása mutatja, kilencz bolthelyiséggel van dolgunk, nem számítva ide a két szélül fekvőt, melyeknek csak egy részét ismerjük. A szélesebbek, így a 3., 6. és 9. számúak, két egyenlőtlen részre vannak osztva. A szélesebb osztály mellé, mely a tulajdonképeni elárusító hely volt, egy keskenyebb helyiség csatlakozik dél felől. Ez utóbbiak szolgálhattak esetleg irodákul, a melyekben a kereskedő egyúttal értékesebb tárgyait, pénzét tartotta. Legalább erre látszik utalni azon körülmény, hogy a három közül kettőbe kívülről nem volt bejárat. A harmadik helyiségbe (a 3. sz. melletti) kétszárnyú ajtó nyílott a csarnok felől. Hacsak külön önálló helyiségnek nem tartjuk, e körülmény előbbi feltevésünk mellett ép oly megmagyarázhatlannak látszik, mint a hogy nem tudjuk, mi lehetett a hátterében még in situ látható kőtalapzat rendeltetése. Tudvalevőleg a római, mikor vásárolni akart, nem ment be a boltba, a mint az keleten ma sem szokás. Minden bolthelyiség egész szélességében kifelé nyitva volt. A vásárlók megállottak kívül az állvány előtt, a melyen ki volt rakva az árú. Csak egy szűk nyilas maradt szabadon, a melyen a kereskedő ki- és bejárt. Ezen ajtónyilást boltjainknál, a 2. számú kivételével, a hol az állvány déli végén volt alkalmazva, mindig az északi felén találjuk. Rendszerint igen szűk, úgy hogy egyszárnyú ajtó zárta. Ez azonban természetesen nem volt elégséges, hogy a boltot éjszakára is biztosítsa. Ilyenkor egész szélességében el kellett azt zárni. E czélra szolgáltak azon csatornaszerű bevágások, a melyek a kőhasábok felső lapján minden egyes ajtónyilástól egészen a bolt túlsó határfaláig futnak. Hasonló körülmények közt rendesen csak egy ily bemélyedést látunk a küszöbkőben, boltjainknál azonban kettesével, egymás mellett párhuzamosan haladva fordulnak elő. Ezeknek megfelelő csatornapárok voltak a felső borítókőbe is vájva. Az elzárás deszkalapokkal történt, a melyeket az ajtónyilás felől ezen •csatornák közé csúsztattak, úgy azonban, hogy az utóbb betolt deszkalap széle az előtte állónak szélét némileg eltakarta. A legutoljára beillesztett deszkalapot aztán az ajtószárnyhoz zár segítségével oda erősítették. (V. ö. a következő fejezethez 4. ábra alatt közölt rajzokat). Hogy mindenütt ily dupla deszkafal