Budapest Régiségei 2. (1890)

Gömöri Havas Sándor: Az ó-budai Fehéregyház 3-50

44 műnek előállítása évekbe kerül és hogy a kellő időben'elkészüljön, minél előbb hozzá kell látni. Az erre nézve teendő indítványok sorában, hadd álljon itt az enyém is. Szerezze meg a főváros a kis-czelli fens'íkon álló katonai épületet és hozzá a körül fekvő szőlőkből fent és alant vagy tíz holdat; magának a fővárosnak is van ottan földje. A katonaságnak ezen ingatlanra nincsen szüksége, évtizedek óta üresen és lakatlanul állanak e helyiségek, egy pár katona őrzi csak a katonai kincstárnak ott lévő, csekély értékű ingóságait. Ha a Gellérthegyi ezitadellát ingyen engedték át, annál inkább tehetik ezt ezen épülettel, mivel az a katonai kincstárnak bizonyosan csak terhére van. Állíttassa azután a főváros helyre a trinitariusok hajdani templomát «Magyarország Védasszonya» tiszteletére, a templom falai még teljesen épek, fölújíthatók román vagy renaissance stylben ; művészeink vetekedni fognak a díszítés és belső fölszerelés monumentális előállításában, mely a nemzet géniuszának és egy átszellemült műízlésnek meg fog felelni. A templomhoz támaszkodó épületet pedig alakíttassa át a főváros szeretetházzá, elfér benne néhány száz árva. Innét északra néhány száz ölnyi távolságra állott a hajdani Fehéregyház, de az ó-budai téglagyár telkén vagy bármelyik más helyen, mely történelmi szempontból ajánlható volna, új Fehéregyházat nem építhetünk. Képzeljünk most a forrásvizekben gazdag kis dombon, mely az egész vidéken uralg és minden oldalról magára ragadja a tekintetet, egy a műízlés kívánalmainak megfelelő szentegyházat, és mellette egy monumentális szabású szép épületet, szabadon állva egy park közepén, melynek fenyvesei és lombos facsoportjai fölnyúlnának az ennek hátában emelkedő tág magaslatra, elül pedig gyepes lejtők és szép bokrok között az épülethez fölnyúló utat és előttünk álland az «Új Fehéregyház» és «Árpád szeretetháza», a főváros alkotásainak örök időkre szólandó legszebb emléke; a vallásosság, az emberbaráti szeretet és honfiúi érzület örök forrása. A táj szépsége, a múltnak ehhez fűződő nagy emlékei, folytonos vonzerővel birnak a közönségre és a római ásatásokat most sűrűen látogató idegenekre. És volna az «Uj Fehéregyháznak» annyi látogatója, mennyi a nagyhírű búcsújáró helynek hajdanában volt. De honnan vegyük az erre szükséges nagyobb költséget? Nos? bármikép akarja a főváros közönsége a millenium magasztos emlékét megörökíteni, erre nagyobb összeget kell fordítania. Ajánlja föl tehát az erre szánt összeget a most mondott czélra, a többire nézve pedig hívja föl a fővárosi közönséget adakozásra. A mely közönség százezreket adott Szent István és a «Szabadság» szobrára, az nem fogja részvétét megvonni oly föladattól, mely nemzeti nagy jelentőségénél fogva páratlanul áll közéletünkben. Igaz ugyan, és az nekünk is szolgálhat vigasztalásul, mit Thukydides, a történetírók legnagyobbika, Periclesnek az athenaeiekhez intézett halotti beszédében