Budapest Régiségei 2. (1890)

Gömöri Havas Sándor: Az ó-budai Fehéregyház 3-50

17 ellen szórt szátyárságait panegyrisek és égbeemelések váltsák föl. De már megérkezettnek vélem az időt, mely elvégre a mi névtelenünknek is kimutassa a történeti irodalom mezején hallucinátiók és epéskedések nélkül illető helyét. S e hely minden esetre tisztességes hely leszen, a nélkül hogy A.-val a magyar nép mindent kimerítő genesisét, B.-vel egy magyar Niebelungennek óriási izmait kellene látnunk munkájában. Én itt az ország elfoglalását, a magyar nemzet letelepedését az ő elbeszélése szerint adom elő, mert a fővonások a keleti és nyugoti történetírók tanúsága által is igazoltatnak ; de nem vonakodom vallást tenni, hogy az Arnulf császárnak adott segéd, és a galiczial havasokról leereszkedő sereg működése között tetemes hézagot látok, melyet talán azzal fogtam volna betölteni, hogy az Olt és Ternes, a Kőrös és Tisza vidékén keresem a letelepedés első zsengéit, s innen megyek föl a Kárpátokhoz, ha a. névtelen jegyző számos lapjairól a magyar nemzet szájról-szájra adott ősi hagyományait nem olvasom le. » . ;.'t Hiteles forrás gyanánt hivatkoznak a Névtelenre a többi magyar történetírók is, fentartással vagy anélkül; általános hitelességét és használhatóságát tudtommal nem vonta kétségbe egy sem. A németek közül is, Zeuss a németekről és az ezekkel szomszédos népekről írt jeles művében, a magyarok beköltözését Anonymus szerint adja elő. A «Budapesti Szemle» 1873. évi I. kötetében Salamon Ferencz a «Történelmi vizsgálatról» írt tanulságos czikkében például fölhozván az Anonymusról folyt heves vitát, mely közjogi alapon indulván meg, később azon kérdésre nézve, «vájjon a mi Anonymusunk hiteles forrás-e vagy nem az a vezérek korára?» valódi nemzetközi jelleget öltött, a többi közt azt mondja, hogy «ideje volna a tárgyat nem tenni tovább is internationalis kérdéssé, hanem oly jámborul és hideg vérrel néznie mint ha arról volna szó, vájjon egy-egy kövület melyik geológiai formatióba tartozik. Azt hiszem, — úgymond — abban, hogy Anonymusra nézve a két vitás fél egymáshoz közeledjék s egy tudományos nemzetközi «modus vivendi« legyen található, az 1867-ki politikai kiegyezés nagyobb hatású lesz (?) mint a vizsgálatnak az eddigi modorban való folytatása lenne.» Ekkor tehát Salamon úr még óhajtotta a közeledést, és hitt egy modus vivendi feltalálásában a vitatkozó felek között, és ez helyes volt! Hagyjuk el a Névtelenből azt, mi a történelmi bírálatot ki nem állja, de fogadjuk el a mi ellen alapos kifogást tenni nem lehet, és ne kövessük Dobrovszky cseh apát — nyelvész és történetíró (!) •— példáját, ki a Névtelen ellen szórt epés kifakadásait azon fenyegetéssel kezdette, hogy «nem hagy a névtelen jegyzőn egy hajszálnyi becsületet sem » ! A névtelen jegyző általános jellemzésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül Hunfalvy Pál véleményét sem, ki oly nagybecsű nyelvészeti és ethnographiai Budapest Régiségei. II. . J