Budapest Régiségei 2. (1890)

Kuzsinszky Bálint: Az aquincumi ásatások, 1881-1884 és 1889 ; Függelék: az ásatások területén talált érmek leirása 75-160

roj vannak húzva. Arról is volt gondoskodva, hogy e csat ne csúszhassék aztán föl s alá. A mi lehetővé tette, äz azon másik két mellső szíj, melyek ugyanonnan indulnak ki ugyan, a hol az egymást keresztező két fő szíj, de ezek fölött futnak fel egészen a csatig, s tartják ennek két végét. Ilyenformán szükségkép a hosszúságuktól függött mindig, mily magasságban áll maga a csat. Csakhogy azért ezt is lehetett tetszés szerint változtatni. Három részből állott ugyanis mindegyik ezen két szíj közül s az összeköttetést két-két kisebb csatocska képezte. Ezek segítségével természetesen nem volt nehéz aztán a szíjakat, hol meghosszabbítani, hol megrövidíteni. A mi a felső szíjpárt illeti, ezek sincsenek a lábszáron bogra kötve. Az alsóhoz hasonló csatot látunk helyette, s ha nem csalódom, a felső szíjpár tulajdonképen csak e csat megerősítésére szolgált. A lábszárt magát nem fogta körül. E czélra elégséges volt a két legalsó szíj, melyek miután az alsó csaton áthuzattak, még kétszer-háromszor körülcsavarták a lábszárt s végül a felső csatban végződtek, a nélkül azonban, hogy végeik láthatók lennének. Miként az előadottakból kitetszik, annyi kétségtelen, hogy a szíjazat érczlábunkon korántsem lehetett oly egyszerű, mint azt az eddig ismeretes, hasonnemű emlékeken látjuk. Értékre azért ép oly becses, ha ugyan még nem becsesebb, mint a többiek, még ha a helyes megfejtést egyelőre nem sikerült is eltalálni.