Budapest Régiségei 1. (1889)

Gömöri Havas Sándor: Bevezetés : Ó-Buda = Aquincum : az 1880-1888-ik évi ásatások kezdete és lefolyása 3-37

3° Fehéregyház itt állott volna. A Wekerle-féle kisérlet, és Henszlmann nyomo­zásai a «Victoria» téglagyár telepén majdnem 800 frtnyi költségbe kerültek. A Toldt Titus részéről a kerekmalommal szemben emelkedő szőlőhegyen tervezett próbaásatást, melyet Henszlmann vállalt magára, a szőlőtulajdonos meg­átalkodottsága hiúsítá meg. Ö nem érte be azzal, hogy 20 D ölnyi terület ideig­lenes kisajátítása fejében már 200 frtot, tehát túlságosan fölcsigázott árt ajánlot­tunk meg, azt követelte, hogy legalább is 200 D ölnyi területet vegyünk át tőle, ezért pedig 1200 frtot fizettessünk kárpotlásképen, mire a bizottmány természe­tesen rá nem állhatott. Mivel pedig hasonló mértéktelen követelésekkel léptek föl mások is, kiknek földjén próbaásatások megejtése szükségesnek mutatkozott, a régészeti szakbizottmány még 1883-ik év végével, azután pedig újra 1884-ik év elején oly kérelemmel járult a tanácshoz, hogy e III. ker. Remete-dülő és a kerekmalom közti szőlőkre nézve az 1881. XXXIX. t. ez. 3. 1 1. és 14. §§. ér­telmében, a vallás- és közoktatási miniszter úrnál az ideiglenes kisajátítási jog engedélyezését kieszközölni méltóztassék A tanács 1884-ik évi szeptember 4-én 4402/1884. in. sz. alatt kelt határozatával értesíté a bizottmányt, hogy az ideig­lenes kisajátításnak esetről esetre igénybevehetése érdekében, az engedély kieszközlése végett a közgyűléshez fordult. Ez utóbbiak fölterjesztése 1884. évi szeptemb. hó 17-én 562 sz. a. intéztetett a miniszterhez, kinek engedélye csak 1885-ik évi július hó 2-án 15233. sz. alatt érkezett be, és a tanácsnak u. a. évi július 6-án 32273/111. sz. határozatával közöltetett a bizottmánynyal. Erről Toldt Titus úr azonnal értesítve lőn, de ő időközben azon véleményével, hogy a Fehéregyház a kerekmalommal szemben álló szőlőhegyen keresendő, felhagyott ; és meghívatván a bizottmányba, hogy jelölje meg a helyet, hol ásatni akar, se meg nem jelent, sem pedig arra, hogy a kisajátításra adott engedélyt igénybe vegye, nem ajánlkozott, hanem egy igen terjedelmes emlékirattal fordult a ta­nácshoz, s annak kinyomatását kérte, mire nézve a tanács 1885. 40745. sz. a. kelt határozatában kijelenté, hogy az emlékirat kinyomatását nem tekinti szük­ségesnek, mivel, azon czéljának megfelelőleg, hogy a Fehéregyház keresésére a munkálatok az általa megjelölt irányban foganatosíttassanak, a régészeti szakbi­zottmány már határozott. De Toldt Titus úr a bizottmánynál többé nem jelent­kezett, talán a kérdés körül ép ez időtájt folyt vitatkozás meggyőzte őt arról, hogy a Fehéregyház ott hol ő vélte nem állhatott. Az 1884-ik év eseményei között még a régészeti kiállítás és az ásatások monographiájának ügye említendő meg, mely a fővárosi hatóság érdemleges intézkedéseinek tárgyát képezte. Mint fent említem, az addig napfényre került régészeti tárgyak kiállításával még az 1883-ik év elején a tanács engem bizott meg, mivel pedig az erre alkalmas helyiség sem a múzeumban, sem pedig másutt

Next

/
Oldalképek
Tartalom