Budapest Régiségei 1. (1889)
Kuzsinszky Bálint: A legújabb aquincumi ásatások, 1887-1888 : Aquincum canabái, Mithraeum, a fürdő, a magánházak, leletek 39-170
99 2"8o m. volt. Talaját ép úgy, mint a labrumét, kőmozaik fedte; egyes darabjai még fenntartották magukat eredeti helyükön, különösen a sarkokban. A medenczék vízzel való ellátása ólomcsövek segélyével történt s a szükséges vizet a kemencze fölé helyezett katlanokban melegítették. Az egyik pompejii fürdőben tényleg fel is lelték ezeket, számszerint hármat, melyek úgy voltak berendezve, hogy a legalsóbban volt a forró, a fölötte levőben a langyos, a legfölsőbben a hideg víz. A mi fürdőnknél nem maradt e készüléknek semmi nyoma. Hasonlókép az ólomcsövek is rendszerint hiányzanak már. Egyedül a £ falpillérben látjuk még egy ilyennek csekély maradványát, másutt sehol. Még csak azt jegyzem meg, hogy az alveust elől minden valószínűség szerint ugyanoly szerkezetű falazat határolta, mint a minőt a labrumnál feltételeztünk. Azon jött ki a víz elvezetésére szolgáló cső is. A mi immár a két medencze előtt elterülő szabad tért illeti, az ép oly lényeges része volt a caldariumnak, mint maga az alveus. A rómaiak concamerata sudationak is nevezték, mivelhogy egyrészt boltozva volt, másrészt pedig itt ment az emberek teste a legfokozottabb mérvű transpiration keresztül. Könynyen érthető tehát, hogy ha itt még kevésbé, mint a tepidariumban elégedtek meg azzal, hogy a meleg levegőt egyedül alulról hevítse, hanem azt a falak mentén is fölvezették. A törmelékben halomszámra leltük az ezen czélra szolgáló csövek maradványait. *** A keleti fürdőosztály tulajdonképen csak a nyugotinak ismétlése. Az egyes helyiségek hasonló sorrendben következnek egymásra, mint amabban s egyedül a natatio (16) köré való csoportosításukban mutatkozik annyiban eltérés, hogy a caldarium (8) csekélyebb kiterjedése következtében a tepidariumot (9) vele egy vonalba helyezhették. Úgy látszik azonban, hogy e fürdőosztály kevésbé volt elkülönítve, mint a nyugoti. Az utóbbiba az A utczáról úgyszólván közvetlenül lehetett bejutni. Hogy ellenben valaki a keleti helyiségekbe férhessen, át kellett haladnia előbb a 12 udvaron s az ennek délkeleti sarkából vezető 1^ m. széles folyosón. Csakis ennek déli wégén találta az apodyteriumba (10) nyiló ajtót (v), melynek küszöbköve még eredeti helyén van s két oldalt ugyanoly csatornaszerű bemélyedéseket mutat, mint a a küszöb. Világos tehát, hogy ezen osztály caldariumának medenczéiből is a víz hasonló irányban menő csövekben vezettetett el, mint a nyugoti félben. Különben itt is mind a három helyiség fűthető volt. Padozatuk alatt e czélból üres tér terült el, az egész fűtőszerkezetből azonban nem igen maradt 13*