A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2008-ban (Aquincumi Füzetek 15. Budapest, 2009)
Topográfiai kutatások az aquincumi katonaváros északnyugati régiójában, a cella trichora szomszédságában (Kirchhof Anita)
csak kis mértékben változott, az átépítések meghatározó tcngelve volt. A helyiségek egy részét íerazzzopadlóval burkolták, amelyeknek néhol csak a maradványait találtuk meg. Két ferrazzopadlós helyiségben a fűtésrendszert is kiépítettek. Az egyik szobában hypocaustum fűtést (5. kép), a másiknál fűtőcsatornát íubu/usokkal tártunk fel. Az egyik épületrészben három kerek oszlopocska került elő, melyek valószínűleg egykor porticushoz tartozhattak. Az épületkomplexum későbbi, talán legutolsó átépítésével hozhatók kapcsolatba azok a falak, amelyeknek egy hosszabb szakaszán sima felületet figyeltünk meg, faléc lenyomatával. A lécek még az építés során a képlékeny habarcsba kerültek, így néhány esetben a fa erezete is kivehető volt (0. kép). Az öt esetben megfigyelt lenyomatok feltehetően a helyiségek bejáratát képező, fával borított küszöbre utalnak. Az épületegyüttes északi sávjában lévő falakat később az alapokkal együtt viszszabontották, majd a íerrazzopadló és a hozzátartozó fűtőcsatorna feltöltését köThe larger, at least 6-8 times reconstructed building complex uncovered in the center of the lot continued southwards under the yard of the neighboring school (Fig. 4). 4he walls of the initially small building were pulled down when it was reconstructed and enlarged. The construction phases could be differentiated by the slightly diverse orientation of the walls as well. The orientation of the uncovered southern wall of the building complex was not or only slightlv changed for a long time: it remained the determinant axis for the reconstructions. A few rooms were paved with terrazzo of which only a few fragments were preserved. Two rooms with terrazzo pavements were also furnished with a heating system. Hypocaust heating was found in one of the rooms (Fig. 54, while in the other one, a heating channel with tubuli was recovered. Three small, round columns were found in one part of the building, which probably belonged to a portico. The wall, where the imprint of a wooden plank can be observed on a smooth 7. kép: A sóderes út mentén előkerült két négyzetes alaprajzú pillér keletről Fig. 7: Two oblong pillars found by the gravely road from the east