A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2008-ban (Aquincumi Füzetek 15. Budapest, 2009)
Régészeti kutatások Szigetszentmiklós-Üdülősoron, az MO autópálya nyomvonalán (Endrődi Anna -Horváth M. Attila)
meg, a PM OOS., PM 007-009. lelőhelyek végleges leitárása 2009-ben folytatódik.) A 2008-ban folytatott feltárások során a már említett régészeti korszakok mellett, a Nagyrév-kultúra korai fázisának és a Makó-kultúrának településobjektumai is felszínre kerültek (I. kép). MO PM 004-005 lelőhely (2. kép) A településkutatás 20 évvel ezelőtti legjelentősebb eredménye az akkor első ízben előkerült és a I larangedény-Csepel csoporthoz köthető íves oldalú ház feltárása volt. A kora bronzkori település Dunához közelebb eső keleti szélén kerültek elő. egy 16 m hosszú, 6 m széles íves oldalú, oszlopvázas ház cölöplyukai. A házhoz öszszesen 5} cölöplyuk tartozott, amelyekből az építmény szerkezete rekonstruálható volt. A ház. északnyugat-délkeleti tengelyű, bejárata a déli oldalon volt, mehet egy- cölöplyuk hiánya jelzett. Az északi és déli oldal íves kiképzésű, nyugaton egyenes a záródás, míg a keleti oldal apszisos, amely feltételezhetően egy későbbi toldás eredménye (ENDRŐDI 1992, 96-97). Az the archaeological site preceding the enlargement of the M0 motorway in 2008, of which the cemetery occupied about 2000 nr. Of the 804 features recovered, 617 came from flic Early Bronze Age including six features with finds from the early phase of the Nagyrév culture and three features with finds characteristic of the Makó culture. Together with the features discovered m 1988-1989, a total of 767 Bell BeakerCsepel group features were found. The total surface of the Early Bronze Age settlement uncovered thus far measures about 14000 nr (Fig. 3). (The density of the settlement features is slightly lower than observed at the Budapest-Albertfalva settlement of the Bell Beaker-Csepel group, unearthed in 2001-2002. At this site, 1 500 features were brought to light over a surface of 1 1000 nr.) Regarding the geomorphologv of the site, a 1-2 m thick floodplain limy loam covers the fluvial sand subsoil. It ends in a steeply undercut rim towards the Danube. The broad hilltop emerging over the floodplain was already suitable for settlement 5. kép: S zigetszentmikló s Udülősor - az ásatási terüld Fig J; SzigetszentmiklósUdülősor - the excavation territory